A MÁV. Ó, igen, a híres-neves államvasutak. Idén sem hazudtolta meg önmagát a társaság balatoni nyaralásunk során. Mit is mondjak? Ez még színesebbé tette a vakációt.
A nyaranta Fonyódig közlekedő Aranypart Expresszel a Balaton déli partjára érkezve azt gondoltuk, talán valami megváltozott, és nem lesznek gondok a vasúttal, hiszen minden olyan gördülékenyen ment. Persze, persze… gyorsan rájöttünk, álomvilágban lehet élni, csak nem érdemes. Az utastájékoztatási rendszer leírása alapján az ég világon semmi hiteles információt nem kaptunk indulási és érkezési időpontokkal kapcsolatban, hiszen hol késést jelzett, megnyugtatván, hogy nem kell sietni, hol pedig hihetetlen időnyereséget könyvelt el, amely jókora tempóra bírt bennünket. Kérem, a kedélyek csillapodjanak, megnyugtatok mindenkit, a késés még mindig a MÁV egyik legkiemelkedőbb sikerágazata. Megvárni a váltónál beérkező vonatot annyi, mint az utat végig aggódni, vajon a balatonszentgyörgyi csatlakozást elérjük-e. Hogy hogy sikerült? Az is késett.
Majd Keszthelyen jött az újabb csapás. Talán az sem emelte már annyira a pulzusokat, csak a szokásos. A jegykiadó ablakban középkorú férfi ült a vasútállomáson, amelyhez történetesen a helyi buszállomás is tartozott. A buszokkal kapcsolatos érdeklődésre – lévén zárva a Volán irodája – csupán annyi válasz érkezett: „Mittudomén…”.
Majd visszafelé ugyanez a tisztelt úriember, külön kérésünk ellenére, miszerint csupán egy adott balatoni településig utaznánk, csaknem hétszeres áron gond nélkül kiadta a teljes vonalra a jegyet, majd reklamációnk során ezt letagadva olyannyira nem volt képben saját munkájával, hogy a pénz visszaadása és a jegy korrigációja helyett még külön el szerette volna kérni az új jegyek árát is. A vasúti kocsik véletlenszerűen akár még tiszták is lehetnek, bár, ha út közben dolgozni szeretne az ember, kielégítő internetkapcsolatra ne számítson. A biztonsági személyzet arroganciáját talán némileg feledteti a jegykezelő munkatársak közvetlensége, helyenként még a türelmük is.
Hogy jót is mondjak, persze ne zárjuk le mindezt epésen keserű szájízzel, a helyi alkalmazottak, utassegítők, ifjú kollégák rendelkezésre állása rendkívül korrekt, bármiben készséggel segítenek, utasbarát a hozzáállásuk, és minden információ a birtokukban van.
Barna Marci
















Új hozzászólás