Simon-ügy - Az Auchan is jogi lépéseket fontolgat

Budapest, 2014. április 2., szerda (MTI) - Az Auchan Magyarország Kft. szerint a Magyar Nemzet szerdai, Simon-üggyel kapcsolatos cikkében vállalatuk hírnevét „súlyosan sértő, hamis állításokat” fogalmaztak meg. Az Auchan szerda délután az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: megfontolja, hogy jogi lépéseket tegyen „mindazon médiumokkal szemben, akik tényként publikálják a hamis állításokat”.

Az Auchan kiemelte: a cikkben megfogalmazottak nem fedik a valóságot. Hozzátették: a Magyar Nemzet újságírója nem kereste meg vállalatukat állításainak ellenőrzése céljából, - mint fogalmaztak – „minden szakmai alapszabályt megszegve, tényként publikálta elképzelését”.

A valóság az, hogy a XVIII. kerületi, „korábban Budapest legszennyezettebb területeként ismert” pakura-tavak területet az Auchan azzal a kötelezettséggel vásárolta meg, hogy a területet saját költségén kármentesíti. Az Auchan a vállalt kármentesítést a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, a főváros, és a Környezetvédelmi Felügyelőség szigorú és folyamatos ellenőrzése alatt 2006-ban fejezte be.

A kármentesítésnek az Auchan mintegy 1,5 milliárd forint ráfordítással, szakértő fővállalkozó bevonásával, az illetékes hatóság által készített jelentés szerint is eleget tett. Az Auchan a teljes összeget a kármentesítésre fordította - hangsúlyozta a cég közleményében.

A Magyar Nemzet egyebek mellett azt írta: Mesterházy Attila jelenlegi és Gyurcsány Ferenc volt MSZP-pártelnök tudott Simon Gábor százmillióiról. A cikkben az is szerepel, hogy egy XVIII. kerületi ingatlanügyletből származik a Simon Gáborhoz köthető külföldi és magyar bankszámlákon fellelt pénzösszegek egy része. A lap szerint 2001-ben az akkor még szocialista vezetésű XVIII. kerület 40 millió forintért adott el egy földterületet az Auchan Magyarország Kft. egyik érdekeltségének. Az ingatlanon pakuratavak voltak, a területet kármentesíteni kellett. Bár a munkára az önkormányzat 100 millió forintért szerződött egy vállalkozóval, később elállt a megállapodástól, és az Auchan leánycégével szerződött 950 millió forintra. A Magyar Nemzet a lefoglalt iratokra hivatkozva azt írta: a 950 millió forintos „kármentesítési” pénz egy része az Auchantól a Szociál Fókusz Kht.-n és az R&S 2002 Consulting Kft.-n keresztül különböző alapítványokhoz és egyesületekhez is vándorolt.

Minderre reagálva az MSZP XVIII. kerületi szervezete közleményében azt írta: 2001-ben az önkormányzat a további szennyezés megelőzése érdekében azonnali lépéseket akart tenni, ezért pályázatot írt ki a terület hasznosítására és kármentesítésére. A nyílt pályázatot az Auchan nyerte, az áruházlánc 40 millió forintért megvásárolhatta a súlyosan szennyezett területet, azzal a kikötéssel, hogy a teljes kármentesítését és rekultivációt a saját költségén végzi el.

A környezetvédelmi felügyelőség által készített jelentés szerint a terület kármentesítésének teljes költsége meghaladta a másfél milliárd forintot - szerepel a közleményben, hozzátéve: ezt az összeget az Auchan teljes egészében saját forrásból fedezte, a kerületnek semmi köze nem volt a munkák finanszírozásához.

Az MSZP XVIII. kerületi szervezete közölte: nemcsak a Magyar Nemzetet, hanem mindazokat a sajtótermékeket beperlik és feljelentik, amelyek a napilap által „szerdán közzétett hazugságokat tényként közlik”.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.