Hat óra ötven. A köd lomhán száll föl az üvegablak előtt. Az alig fűtött személyvonat néhány perce van úton, de már érezni a kinti levegő áramát. Ketten vannak a félhomályos fülkében. Hamar jön a kalauz. Először az idősebb férfi jegyét kezeli, aztán a tanárhoz lép. Ő átnyújtja a félárús, „12 táblás” papírját, és szorosan hozzá a jegyet. De az kevésnek bizonyul.
- Kérném az igazolványt is! - jelzi a sapkát nem viselő pedáns kalauz.
- Nem szokták - a tanár meglepve felnéz, nehézkesen kotorja elő kopott fekete táskájából „papírjait”, a személyit és a fényképes, semmire se jó pedagógus igazolványát. Biztos, ami biztos.
- Gyakori az átverés. Ön más is lehet - mutat a névre a kalauz.
- Akár csaló is.
- Akár.
- Ezt is megvonják tőlünk…
- Legalább kevesebb bajunk lesz! - a kócos hajú, középkorú kalauz „esküre” felemelt kezével „idézőjelet” rajzol az álmos kabinfülke állott szagú levegőjébe. A kijárat felé lépdel, majd hirtelen hátrafordul és mosolyog. Az enyhe levegőáram a réseken újból jelzi jöttét.
Sz.B.
Új hozzászólás