A felújítás alatt álló Déri Múzeum elkészült balszárnyát megnyitották az érdeklődők számára. December 22-én ingyen látogathatta a nagyérdemű. Megnézhető a múzeumalapító Déri Frigyes gyűjteményének jó néhány darabja (pl. Benczúr Gyula, Munkácsy Mihály és Markó Károly festmények), a gyűjtő személyes tárgyai, többek között vásárlási naplója.
A teremből ízléses falépcső vezetett fel a galériába,ahol a trianoni döntés és annak következményeinek bemutatására szerveződött tárlat. Haladva a korral, a változó látogatási szokásokkal és igényekkel, három helyen is interaktív pontot alakítottak ki. A két világháború közötti időszakról kaptunk információkat projektorok segítségével.
Az egyik emeleti helyiségben eredeti lelőhelyet bemutató tárlatot nézhetett meg a látogató. A Bárándi tarsolylemez megtalálásának történetét feldolgozó kiállításrészben megtudhattuk, hogy a lemezre 1998-ban Bárándon, egy ház bontása közben, a padlásba sárral tapasztva bukkantak. A honfoglaláskori emléket a Tisza, Tiszadada – Tiszadob közötti szakaszának szabályozása során találták meg, vitték haza és tapasztották a padlásba.
Természetesen e napon is a legnézettebb a Munkácsy trilógia volt. Az érdeklődők a minden órában fényekkel kísért előadás keretében ismerhették meg a festmények történetét, részleteit. Akkora érdeklődés mutatkozott, hogy a fényjátékra csak azok jutottak be, akik előre regisztráltatták magukat.
A trilógia előtti köralakú teremben az egyiptomi temetkezést, a mumifikálás menetét mutatták be, valamint az ókori leletek korszerű vizsgálati módjait (röntgen, ultrahang).
Egyelőre ezek a helyiségek látogathatók. Februárra várható a múzeum egészének megújulása.
Somogyi Ferenc
További részletek hamarosan olvashatók a Diszpolgar.hu oldalon
Új hozzászólás