A munka szabaddá tesz. Hogy Hitlernek és barom barátainak igaza volt-e, nem tudom, de tény, néhány hazánkfiának javaslom a melót.
A felirat egyébként - németül: arbeit macht frei - az egykori auschwitzi haláltábor kapuját díszíti. Pontosabban csak a másolata, mert egy elmebeteg, vélhetően a holokamu kifejezéssel és a Duna-parti cipők leköpésével egyetértő úr, vagy urak nemes egyszerűséggel leszerelték és ellopták az eredetit. Igaz, azóta Svédországban már megtalálták, de mégis az utángyártott fogad mindenkit a bejáratnál.
Engem is. Mert ott voltam, néhány nappal ezelőtt. Azt még nem tudom, hogy zsidóként-e, mert lassan egy esztendeje kizártak a helyi közösség kötelékéből, mert meg mertem kérdezni a vezetőket, meg a rabbit, hová lett 95 millió forint. Ezért felfüggesztették szavazati jogaimat, ami az alapszabály jogi értelmezése szerint azt is jelentheti, hogy nem vagyok zsidó. Ezt nevezik göbbelsi, náci rendszabályozásnak. Jogkövető állampolgárként tiszteletben tartom mindazok döntését, akiknek elgurult a gyógyszerük.
Szóval Auschwitzban voltam. Ott, ahol Mengele elgázosította a nagyszüleimet, ott, ahol apám első házasságából nem jött vissza a felesége és három gyermeke, ott, ahol sírva olvastam hozzátartozóim nevét a böngészhető katalógusokban.
Két tonna emberi haj, bőröndök ezrei, művégtagok, protézisek, barakkok és kemencék.
Álltam a rámpán, néztem a japán turistákat, akik vihogva szelfiztek a sínek között, szinte hallottam a gyermek sikolyokat és arra gondoltam, hogy vannak, akik hetven év távlatából is cáfolni próbálják azt, ami megtörtént. Azt, hogy hatmillió embert égettek el, azt, hogy Birkenau volt és ma is van, és azt, ha nem fogod be a szád, akkor holokamu minden, és ha pofázol, kipenderítenek, mint anno Eichmannék.
Persze tudom, hogy most van bennem némi megrázkódtatás, érzem, hogy felháborodásom - szerencsére - csak töredék embert érinthet, de tény, ma is van néhány anti szemét.
Majdcsak elkezdi valaki náluk is a takarítást.
Weisz György
Új hozzászólás