A probléma valahol a magaslatokban eredez. Az utóbbi időben olyan törvények, rendelkezések láttak napvilágot, melyek gyakran teljesen értelmezhetetlenek – legalább is nem jogi végzettségű, átlag magyar állampolgároknak.
A gázkészülékek és gázrendszerek felülvizsgálatával kapcsolatos szabálytömeg áthámozása időt, pihent agyat kíván, s a siker még akkor sem garantált. Ezek ellenére a szabálykövető honfitársak a törvény betűinek próbálnak eleget tenni, s alávetik magukat a tortúráknak. Ám szegényes a törvényalkotói, de az írói fantázia az élet valóságaival szemben. Az országban nincs két ember, aki a leírtakat azonosan értelmezi. Az előbbi megállapításon túlmenően, jó magyar hagyományoknak megfelelően, mindenki keresi a kiskapukat (találnak is, mert a paragrafusok úgy vannak összehányva, mint a szénaboglya), és sütögetik saját pecsenyéjüket, ami tömény „lenyúlásban” nyilvánul meg. Minden gázos cég, egyéni szaki ezen az ügyleten kívánja zsírosra keresni magát.
Történt pedig, hogy a Faraktár utcán gázrendszer felújítás kezdődött. Az 1962-ben épült négyemeletesekben időszerűvé vált – törvényektől függetlenül is. A lakók megértették. A karbantartás, felújítás hogyanjáról, menetéről a lakásszövetkezet tájékoztatott. A lakók tudomásul vették. Megjelentek a tigázos emberek, leszerelték a gázórákat. A lakók elfogadták. Aztán kiderült, hogy a felújítás, az ígért három nap alatt tízig is eltart. A lakók morogtak, de beletörődtek. Kiderült: sok lakásban a munka mindössze negyedóra. A lakók reménykedtek a gyors befejezésben. A tizedik napon „Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek!” Műszaki átvétel hiányosságot talált. Az elektromos földelés hiányzott. A vállalkozónak nem volt anyaga. Újabb nap ment kárba. A földelés felszereléséért ráadásul háromezret kért. A lakók morogtak: nem volt szó róla. Közben gázóracseréről csordogálni kezdtek a számlák a Tigáztól. Hét és félezret számláztak. A lakók felháborodtak: ez már több a soknál. Erről sem volt szó.
Jelenleg az tudni, hogy holnap, nem tudni, mi lesz. Borúsabb jövőlátók a szomszéd bérház esetét emlegették. Ott két hónapig vacakoltak a kivitelezők. A pozitív beállítottságúak bizakodóbbak. A többség, ismerve a honi viszonyokat (tapasztaltabb, éltesebb hölgyek és urak), sokkal szkeptikusabbak.
Gőzerővel fúrtak, faragtak, hegesztettek, amikor megjelent a házban a Tigáz óraleolvasója. Rendkívüli leolvasás állt aznapi programja fókuszában. Nehezen értette meg, hogy nincs mit rögzítenie, mert a kollégája néhány nappal korábban az összes órát leszerelte, elszállította. A lakosok kínjukban nevettek. Megjegyezték: nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal.
A nevetés felszabadít, könnyebbé tesz, de a vállalkozók és szolgáltatók gondoskodnak a jókedv gyors lohadásáról. Az ember azonban nagy túlélő. A gázfelújítási tortúrát is túléli. Néhány hét múlva úgy mesél róla, mint valami kalandról, persze a bosszúságok okozóiról nem irodalmi nyelven emlékezve meg.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás