Választás 2014 - A voksolás napján nem lesz kampánycsend

Budapest, 2014. március 30., vasárnap (MTI) - A korábbi választásoktól eltérően az április 6-ai voksolás előtt nem lesz általános kampánycsend, a szavazás ideje alatt azonban nem lehet választási gyűlést tartani, továbbá a szavazókör bejáratától számított 150 méteren belül, közterületen nem lehet semmilyen kampánytevékenységet folytatni.

A 150 méter meghatározásával összefüggésben a Nemzeti Választási Bizottság a tervek szerint iránymutatást ad ki, ennek általános vitáját a testület a vasárnapi ülésén tartja a kiküldött meghívó értelmében.

Korábban a voksolást megelőző nap 0. órától a szavazás befejezéséig volt kampánycsend. A tavaly megalkotott új választási eljárási törvény szerint viszont a kampány a választást megelőző 50. napon, február 15-én kezdődött, és a szavazás napján a voksolás befejezéséig tart.

Az új jogszabály szerint kampánytevékenység minden olyan tevékenység, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására vagy annak megkísérlésére, kampányeszköz pedig például a plakát, a választók jelölt vagy jelölőszervezet általi közvetlen megkeresése, a politikai reklám és politikai hirdetés, valamint a választási gyűlés. Nem minősül viszont választási kampánynak a választási szervek tevékenysége és az állampolgárok közötti személyes kommunikáció.

A választási kampány végéig a jelölőszervezetek és a jelöltek engedély nélkül készíthetnek plakátot (választási falragaszt, szórólapot, vetített képet, emblémát - mérettől és hordozóanyagtól függetlenül -, de ezeken is fel kell tüntetni a kiadó nevét, székhelyét, valamint a kiadásért és szerkesztésért felelőket.

Választási gyűlést a kampányidőszakban lehet tartani, a szavazás napján azonban már nem. A kampányban a választási gyűléseket nem kell bejelenteni a rendőrségnek, de a rend fenntartásáról a szervezőnek gondoskodnia kell.

Az Alkotmánybíróság 2007-ben alkotmányellenesnek találta és ezért eltörölte az akkori választási törvénynek azt a rendelkezését, amely a választásokat megelőző nyolcnapos időszakra moratóriumot írt elő a közvélemény-kutatási adatok közzétételére. Ezután már csak a kampánycsend idején volt tilos a közvélemény-kutatási adatokat nyilvánosságra hozni.


Az új választási eljárási törvény azonban eltörölte az általános kampánycsendet, így ha készülnek közvetlenül a választás előtt közvélemény-kutatások, szabadon lehet közölni az eredményüket.

Az a szabály azonban megmaradt, hogy csak a szavazás napján a szavazóhelyiségnek helyet biztosító épületből (és nem a szavazóhelyiségből) kilépő választópolgárokat lehet kérdezni, és az exit poll is csak 19 óra után hozható nyilvánosságra.

A Nemzeti Választási Bizottság iránymutatása szerint az exit poll közvélemény-kutatások eredményét már 19 órától nyilvánosságra lehet hozni. A választási irodák azonban csak azután tehetik közzé a választás nem végleges adatait, hogy a szavazás valamennyi szavazóhelyiségben lezárult.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.