A Szolnokon elszenvedett vereség után az Oláh Gábor utcai csarnokban léptek pályára a tiszaligetiek ellen Kovács Adrián kosaras tanítványai. Moody-gálával, vérnyomásemelő második félidővel végül kiegyenlítettek a fekete-fehérek a bajnoki elődöntő párharcában kedden.
Az első, a Tisza-parton rendezett találkozó már nem zajlott csendben. Bő fél esztendőnyi zártkapus kosárlabda után szurkolóktól volt hangos a lelátó. Igaz, teltházra még bőven nem lehetett számítani, de szép számmal érkeztek debreceni drukkerek is az Olajbányász arénájába. A DEAC meg is hálálta, hogy a csapat rajongói csaknem harmincan utaztak a piros-feketék elleni, idegenbeli találkozóra, Somogyi Ádámék pedig egészen a negyedik negyed végéig kérdőjelet hagytak azt illetően, ki szerzi meg az első győzelmet. Az ifjú, válogatottban is tapasztalt játékos 12 pontnyi kosarat dobott a meccsen, valamennyit hárompontosból. Az utolsó felvonás hajrájára végül, mintha érezhetővé vált volna Tóth Ádámékon az Alba elleni öt meccs okozta fáradtság, a záró percekben már nem tudták megfelelőképp tartani a hazaiak ütemét. Megszaporodtak a kisebb-nagyobb hibák, a figyelemhiányból adódó rontások, ezt az olajosok pedig kíméletlenül kihasználták és 15 pontos győzelmet arattak pályaelőnyben, 80-65-re nyerték a rangadót. Kovács Adrián csapata hazai pályán várhatta a folytatást és a lehetőséget az egyenlítésre.
Kedd este pedig az Oláh Gábor utcai sportcsarnok környéke megtelt élettel. A parkolóban sorakoztak az autók, a jegypénztár felé szurkolók sétáltak, a Nagyerdő fekete-fehérbe öltözött. Majd október 10. után először megszólalt a dob a lelátón. Tóth Ádám méltóképpen nyitotta a találkozót, a labdát nagy erővel a gyűrűbe húzta, akárcsak Stefan Moody pár másodperccel később, majd néhány mozzanat elteltével megint az amerikai irányító volt eredményes, ezúttal távolról. Míg a DEAC pontjainak száma tízre nőtt, addig a Szolnoknak csupán egyetlen kettese volt.
A második negyedben folytatódott a látványos, eredményes kosárlabda, s hiába a Szolnok védekezésének jelentős javulása, Somogyi Ádám villant, és a félidőben ismét kétszámjegyű volt a debreceni vezetés. A harmadik felvonás végéhez közeledve pedig valamennyiünket megérintette a DEAC-megingás előszele, a vendégek komoly zárkózó hadjáratba kezdtek. Az utolsó menetben a 19-es hátrányból mindössze egyetlen kosárnyira is visszatértek Warnerék, de a 9/9-es mutatóval záró Ronald Moore és a 13 egységet jegyző Tóth Ádám révén a hajrában visszaállt a – mondhatni – megnyugtató Debrecen-előny, s néhány percnyi, egekbe szökött vérnyomással átvészelt csata után a magasra szálló Moody, 36/15-öt szórt, a fekete-fehér gárdát is magával emelte, 94-86-os győzelem született a cívisvárosban.
Az egyik fél három diadaláig tartó párharc pénteken folytatódik a Tiszaligetben. A jelenlegi állás 1-1. A másik ágon elődöntőt vívó Szeged és Falco között szintén döntetlen az „átmeneti eredmény”, hiszen a Szedeák kedd este otthon legyőzte a sárga-feketéket.
Kovács Adrián: Igazi hullámvasút volt számunkra ez a mérkőzés. Remekül kezdtünk, agresszív védekezésünk által sok könnyű kosárhoz jutottunk a korai szakaszban. A nagy energiák mozgósításában elfáradtunk, így többször is közel engedtük magunkhoz ellenfelünket. Faultproblémáink miatt beszűkült a rotációnk, így ez is közre játszott abban, hogy kiélezett lett a végjáték. Szeretném kiemelni Stefan Moodyt, aki végig vezére volt a csapatnak, és Somogyi Ádámot, aki fiatal korát meghazudtolóan teljesített a kulcsszituációkban. Köszönjük a közönségünk buzdítását, hatodik emberként kiváló hangulatot teremtettek a csarnokban.
Barna Marci
DEAC: MOODY 36/15, SOMOGYI 10/6, Drenovac 14/3, TÓTH 13 csere: Guyton 8/6, Moore 9/9, Molnár M. 2.
Új hozzászólás