Mégis hatályba léptek korlátozások a Nagy-Britanniába érkező munkavállalók vonatkozásában

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
    London, 2014. január 1., szerda (MTI) - Szigorodtak az újév első napján az EU-társállamokból Nagy-Britanniába érkező munkavállalók szociális ellátásának bizonyos szabályai.

 

    A Downing Street két hete jelentette be, hogy a brit miniszterelnök által korábban ismertetett széleskörű szigorítási tervek közül elsőként, január 1-jétől az álláskereséssel kapcsolatos szociális ellátás korlátozása lép életbe.  Ennek alapján az uniós társállamokból érkezők nagy-britanniai tartózkodásuk első három hónapjában nem vehetnek igénybe munkanélkülieknek járó juttatásokat. Az új szabályok szerint ha a külföldi EU-munkavállalóknak ilyen jellegű támogatásra az első három hónap elteltével is szükségük lenne, legfeljebb hat hónapig részesülhetnek e juttatásokban, kivéve, ha bizonyíthatóan valós esélyük van arra, hogy belátható időn belül álláshoz jutnak.

    A szigorítások az eredeti tervek szerint az idei év első felében léptek volna életbe, ám David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnök a kormányfői hivatal útján két héttel ezelőtt ismertetett nyilatkozatában közölte, hogy az új korlátozások érvényesítését a brit kormány "felgyorsítja. Ennek célja a kormányfő szerint az, hogy "kevésbé vonzó hellyé" tegye az Egyesült Királyságot azoknak az EU-bevándorlóknak, akik "idejönnek és megpróbálnak az állam nyakán megélni". "Nem látunk szívesen olyanokat, akik nem akarnak hozzájárulni" a brit gazdasághoz - állt Cameron közleményében. A brit kormányfő szerint a Nagy-Britanniába érkező EU-polgárok zöme dolgozni jön, hozzájárulva a brit gazdaság teljesítményéhez, és adót fizet. Azok esetében azonban, akik úgy érkeznek Nagy-Britanniába, hogy nincs állásuk, a kormány szigorítja a szabályokat, megakadályozandó, hogy "már az első naptól" munkaügyi juttatásokat igényelhessenek - fogalmazott a miniszterelnöki nyilatkozat.

    David Cameron november végén, a Financial Times által közölt - komoly hazai és nemzetközi feltűnést keltő - cikkében vázolta első ízben részletesen az EU-társállamokból érkezők szociális ellátásának széleskörű szigorítására kidolgozott kormányzati terveket. A cikkben első helyen szerepelt, hogy a többi uniós országból érkezők a jövőben nagy-britanniai tartózkodásuk első három hónapjában nem igényelhetnek munkanélkülieknek járó szociális juttatásokat. Ez a korlátozás lépett életbe szerdától.

 A londoni gazdasági napilapban Cameron által vázolt tervek között szerepelt az is, hogy az újonnan érkező uniós álláskeresők a jövőben lakástámogatást sem igényelhetnek azonnal. Ha pedig nem munkavállalás céljából jönnek, hanem koldulnak, vagy az utcán alszanak, akkor "eltávolítják" őket, és tizenkét hónapig nem térhetnek vissza Nagy-Britanniába, hacsak nem tudják bizonyítani újbóli beutazásuk indokoltságát, például azt, hogy már van állásuk. Nagy-Britanniában - főleg a román és a bolgár állampolgárokkal szembeni korlátozások szerdai lejártának közeledtével - egyre fajsúlyosabb bel- és külpolitikai vitatémává vált az uniós bevándorlás szabályozása, és a konzervatívok vezette brit kormánykoalíció az elmúlt hetekben sorra jelentette be a szigorítási terveket. Ezek egy részét a kormánykoalícióban részes Liberális Demokraták is éles bírálatokkal illették. A brit kormány az EU-bevándorlókra vonatkozó szigorítási intézkedések miatt az utóbbi hetekben komoly konfliktusba keveredett Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős EU-biztossal is, akinek többszöri bíráló nyilatkozatait éles ellenkritikával fogadták brit politikusok.

   A román külügyminisztérium szóvivője, Brandusa Predescu az újév előestéjén a BBC-nek nyilatkozva kifogásolta a brit sajtóban a román és a bolgár munkavállalók nagy-britanniai beáramlásával kapcsolatban megjelent cikkeket. Predescu szerint a várható "invázióról" és főleg a két országból érkező romákról közölt egyes brit sajtóbeszámolók "a rasszizmussal határosak", és a brit lapok általánosságban is "nyílt kampányt folytatnak" a románok és a bolgárok ellen. A román külügyi szóvivő a BBC-nek kijelentette: nem indul "román invázió" a héten, nem fog "minden román repülőre ülni" a brit korlátozások lejártával. Hozzátette: a külföldi munkavállalást tervező románok körében nem is Nagy-Britannia a legkedveltebb célország.

    John Salt, a patinás University College London egyetem migrációs kutatóintézetének professzora a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy a Bulgáriából Nagy-Britanniába közlekedő repülőjáratokon csökkent a 2014 első három hónapjára szóló helyfoglalások száma a tavalyi azonos időszakhoz mérve.


MTI 2014. január 1., szerda 1:05
 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.