A lényeg a győzelem

Töpfner Alexandra helyzete  Fotó: DVSC Kézilabda

A DVSC Schaeffler női kézilabdacsapata az érdi alakulatot fogadta a Hódosban péntek este. A legutóbb Budaörsön kínos vereséget szenvedett Vasutas újra a győzelem vágányára állt, igaz, az Érd a meccs elején jócskán ráijesztett a cívis publikumra.

Az ünnepi, „forradalmi” hétévége kezdetén léptek pályára Bordás Rékáék. A vendégcsapat egyik húzóembere, Kopecz Barbara nem szerepelt sérülés miatt a keretben, debreceni oldalon pedig továbbra sem volt bevethető Anca Giegerich. A mérkőzés eleje igencsak szedett-vedetten indul. A támadásokat rendre elkapkodták a piros-fehérek, a szép számmal mutatkozó technikai hibákat viszont magabiztosan kihasználták Csáki Zsófiáék. Horváth Roland leányhada nyolc játékpercet követően 3-0-ra vezetett, amikor a budaörsi formára emlékeztető teljesítményt mutató Loki megszerezte első találatát. Szilágyi Zoltán időkérését követően némileg rendezte sorait a hazai alakulat, az átlövések is egyre nagyobb számban értek célba, a szélekre pedig immár aligha lehetett panasz. Sikerült megtörni az Érd kezdeti lendületét, Töpfner Alexandra vezérletével sikerült átvenni a vezetést, az első játékrészt követően pedig 16-11 arányban vezetett a DVSC Schaeffler.

A második felvonásban folytatódott a Loki kezdeményező játéka, az Érdnek szinte esélye sem nyílt zárkózni. Egy híján tízre is nőtt már a különbség, de a bűvös kétszámjegyű előnyt nem tudták Karina Jezsikaváék felépíteni. A mérkőzés utolsó negyedrészéhez közeledve újból megszaporodtak a kirívó hibák, igaz, ezúttal már mindkét oldalon. Eladott labdák, bizonytalan labdakezelés és elhibázott lövések, elkapkodott támadások egész sora jelentkezett. Az érdi felállt fal ellen nem igazán találta az ellenszert a hajdúsági csapat, így több alkalommal csupán kényszeredett átlövésekre futotta, ettől függetlenül az előnyt magabiztosan őrizték Szilágyi-mester tanítványai. A hajrára nyitott kérdés már nem maradt, a hazaiak sima, nyolcgólos diadalt arattak, így újból kettő bajnoki ponttal hagyták el a pályát: a végeredmény 32-24 lett.

A következő hetekben a válogatott-szereplés miatt szünetel majd a bajnoki idény. A DVSC Schaeffler a magyar csapatok közül a legtöbb, hét kézilabdázót delegálja majd a nemzeti alakulatba. Először felkészülési mérkőzéseken lépnek pályára a magyar címeres mezben kéziző lányok, majd Európa-bajnoki szereplésük következik. A bajnokság decemberben folytatódik. Az MTK-hoz, illetve a Siófokhoz is látogat majd a Loki, a következő hazai meccset pedig Vác ellen vívja majd december közepén.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.