A legkisebb sem számít

Ez kevésbé bosszantó

Olyannyira mérges vagyok, majd szétvet az ideg. Én bugyuta, bedőltem egy akciónak. Pedig soha, semmilyen körülmények között nem voltam és ezentúl pláne nem leszek hajlandó különböző vásárlásoknál pontokat, matricákat, meg egyéb marhaságokat gyűjteni.

Decemberben mégis rávettek. Tetszenek tudni, van az az angol érdekeltségű multi lánc, ahol mindenki, még a legkisebb is számít. Mondják ők, én meg hittem. Szinte üvöltötte minden reklámjuk, ha kigyűjtök 15, apróka, kézzel alig megfogható papírkát, azt felragasztom egy füzetecskébe, akkor jelentős árengedménnyel vehetek palacsinta sütőt, botmixert meg robotgépet. Én legalábbis ezeket szerettem volna.

Mentem, mint a meszes az extrákba, vettem mindent, ami a kezem ügyébe került. Örömittasan ragasztgattam a fecniket, meglett mind a három teli dokument.

Szaladtam a boltba, ott azonban a legnagyobb bánatomra semmit nem tudtak adni a fentiekből. Az egyik helyen közölték, van amikor kapnak belőle hármat - nem tévedés -, de inkább egyet sem. Kedden éjszakánként jön a kocsi, akkor kipakolják az árut, de sohasem lehet tudni, mit hoznak, avattak be a titkokba. Hiába szóltak már a központba, ott nevetnek az egészen, a vásárló nem érdekel egyetlen főnököt sem.

A minap tizenkettedjére vettem nyakamba a várost, mindhiába. Van viszont egy tervem. Kedden éjjel az autópályán leállítom a kamiont. Messziről megismerem majd a piros-kék logót. A sofőrt a dumámmal elkábítom, majd együtt feltúrjuk a készletet. Hogy ez bűncselekmény? Lehet, de még mindíg kevesebbet adnak érte, mint a hiszékeny emberek tudatos megtévesztéséért. És akkor talán majd: a legkisebb is számít.

Szóval, ezért van, hogy majd szétvet az ideg. Meg a FESZKÓ!

W. Gy.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.