Telt házas előadáson március 16-án Koncz Zsuzsa lépett fel a Kölcsey Központ Nagytermében. A koncerten a művésznő elénekelte mindazokat a slágereket, melyek fémjelzik pályafutását.
Mint néző, nemcsak az énekesnőre figyeltem, hanem sajnos kénytelen-kelletlen néhány nézőre is. A közelemben egy idősebb hölgy majdnem elvitte a showt. Viselkedésével rendszeresen terelte a figyelmemet.
Érkezéskor a székek sorszámozása okozott bonyodalmakat. Eléggé szűkmarkúan bántak az eligazodáshoz, ülőhelyeink megtalálásához elegendő információval. Némi keresés után azért mindenki odaült, ahova a jegye szólt.
Mögöttem emlékeztek: „Amikor tizenhatévesen Bogláron hallottam Koncz Zsuzsát…” Hátrapislantva állapítottam meg, hogy nem mostanában lehetett.
Hét óra után hét perccel még mindig özönlött a nézősereg. Úgy látszik a pontosság továbbra is német erény. Hét tízkor még mindig voltak, akik a helyüket keresték.
A színpadon a koncert eszközei. A hangszerkészlet szegényesnek tűnt: dob, két gitár, szintetizátor, bár ez utóbbival, akár nagyzenekari hangzás is megszólaltatható, meg ott van példának a trió felállású ZZ Top amerikai banda. A két szakállas fickó a gitárokon keményen „teker”, a dob pedig adja a kemény alapot. Előadásaikból senki sem hiányolja további hangszerek jelenlétét. Kishitűségemre hamar rácáfoltak a zenészek. Négy hangszerrel nyújtottak komoly zenei élményt.
Hét tizenkettő. A közönség elvan. Még mindig szállingóztak nézők. A közelemben két nőnek be nem állt a szája. Egy nyugdíjas énekkar tagjai, akik éppen háborogtak, mert még mindig nem kapták meg fellépő ruháikat.
Hét tizenöt. Szólnak a hangosbemondón: „Foglalják el helyeiket! Kapcsolják ki mobiljaikat! Az előadás hamarosan kezdődik.” A két nőnek be nem állt a szája. Éppen azt taglalták, hogy a belépőjegyre applikált Koncz Zsuzsa fénykép sem a napokban készülhetett.
Koncz Zsuzsa megjelent a színen. Hosszú fehér ing, fekete mellény, nadrág. Fergeteges taps. A két nő tovább nyomta a szöveget. Felcsendültek az első dal akkordjai, amikor feleségemnél elszakadt a cérna. Rászólt a nőkre.
Zsuzsa a Tündérország-gal kezdett. Lement a szám. Hét tizenkilenc. Még mindig jöttek nézők.
A művésznő elmondta, hogy Debrecenbe mindig szívesen jön, hiszen remek koncertekre emlékszik. A Nagyterem egy kicsit zavarja, mert olyan a színpad kialakítása, hogy nem tudja, hova nézzen, így fel-alá sétálva fogja dalait előadni.
A koncert első része a régi daloké. 67-ben éppen hogy elindultunk, Mister Alkohol. Zsuzsa a dalokat mélyebben énekelte, mint ahogy évtizedeken keresztül megszoktuk.
Hét huszonnégy. Még mindig érkezett néző.
Dal következett egy történelmi pillanatról, ’56-ról. Kárpáthyék lánya. Az egyik nő, mélyen lehajolva telefonált. Utána úgy szorongatta a mobilt, mintha megfojtani készülne. Közben a dalban szép gitárbetét.
Koncz Zsuzsának eddig harmincnyolc lemeze jelent meg. A legutóbbi, a Tündérország 2013-ban. Szellemes a Század utca 21.
A művésznő összekötő szövegében szólt a vándorokról. Évszázadokon keresztül keletről nyugat felé vándoroltak. Jelenleg is a Nyugatot választják, ám van egy vándor, aki keletre tart. Kisvárdán túl lép egy nagyot és a Sárkányok földjére jut. A közönség vette a lapot. A személyt helyesen helyettesítette be. Következett A Sárkányok földje.
„A változással mindig rosszul járunk”. Megint politikai áthallás az Így volt szép, így volt jó c. dalban. Entellektüel zene Gerendás Péter és Bródy János jóvoltából.
„Ó, én még nem tudom, hogy kezdjem el, nem tudom, hogy fogjak hozzá. Keresem a szót, keresem a hangot…” Beleborzongtam a dalba. Eszembe jutott Babits és Rilke. „Csak én bírok versemnek hőse lenni, Első, s utolsó mindenik dalomnak, A mindenséget vágyom versbe venni, De tovább még magamnál nem jutottam.” „Csak, ki már árnyak közt lantját emelte, foghat örök himnuszba, sejtve…”
Sorjáztak a dalok. Valahol egy lány. Az a része tetszik, amikor a végén Koncz Zsuzsa kilépve a refrénből a következőt énekli: „Ó, ó, ó, valahogy így van ez…”
A szünetben sokaknak sürgős telefonálhatnékja akadt. Tőlem balra pedagógusok ültek. Az egyik hölgy éppen élete első sikeres szkenelése feletti örömét harsogta világgá. Másik pedagógus: „Őszinteséget várok a gyerekektől és a kollégáktól egyaránt.”
Koncz Zsuzsa átöltözött. Felül fekete, alul fehér pancsó. Kezdődött az Ég és föld között. Emlékezés Cipőre, a Republic tavaly elhunyt frontemberére. Az egyik énekkaros nő, az első taktusok után újra telefont ragadott és barátnőjét hívta. „Itt hagytál mindent, a csillagok közt jársz” – hallatszott a színpadról, a nőtől pedig: „Mit csinálsz Csilla? Hogy vagy?”
Egy kanál vízben meg tudtam volna fojtani.
Hol az a szó. A nő végre közönségként viselkedett.
Költői blokk következett. Heltai Jenő: Szabadság (Cipő zenéjével), Kertész leszek (József Attila), Karinthy: Előszó. „Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek”
A nő megint telefonált. Mégsem közönség? Koncz Zsuzsa meghallgatásának jogát fogom követelni, ha még egyszer hangosan telefonál (akkor már a hetediknél tartott. Mindenkinek elújságolta, hol van, éppen melyik szám megy).
Vége az Előszó-nak. A hölgy táskájába dobta mobilját és két hangos „Bravó”-t kurjantott. Egy perc alatt vörösre tapsolta tenyerét, majd újra előrántotta készülékét. Egy perc, két hívás.
Elhangzott még a Mama kérlek. A nézőtéren tökéletes csend. A nő továbbra is szorongatta telefonját, majd a szám végén megint elordított két „Bravó”-t. Tenyér pecsenye pirosra tapsikolása, újabb harsány hangú értekezés, ezúttal a mellette ülő barátnővel.
Jöjj el, kedvesem. Koncz Zsuzsa szerint ezt a dalt még el kell énekelni, mert még nincs minden rendben az országban. „Még rendbe jönnek majd dolgaink, Lesznek még szép napjaink.”
Három néző kivágtatott. Megy a vonatuk? Pedig következett a ráadás. Mi más lehetett, mint a két rózsa: Ha én rózsa lehetnék, a Sárga rózsa. Bródy dalát a művésznővel együtt énekelte a közönség. Hála az égnek, a jelenlévők nem közhelyesítették el a dalt a gyertya- vagy öngyújtó gyújtogatással… Ketten mégis bekapcsolták mobiljuk világítóját. Kár érte. Különben tavaly, december 19-én az Illés koncerten, amikor a szerző, egy szál gitárral adta elő, a Főnix közönsége ugyanúgy együtt énekelte. Érdekes, akkor is tízezer ember, és most is hétszáz, kívülről tudta a szöveget. Pedig az Illés és Koncz dalok lejátszásáról rég leszoktak a kereskedelmi rádiócsatornák.
A zárószámot az előadó és közönség megint együtt dalolta: „Virágok közt veled lenni tudod jól, hogy nem lehet…”
A koncert végén a közönség felállva ünnepelte Koncz Zsuzsát. Az énekkaros hölgy most sem tagadta meg magát. A tapsolókat túlkiabálva próbálta egyik hívottja tudomására hozni, hogy vége a koncertnek.
A műsort faarccal nézte végig egy helyi magas rangú kormánytisztviselő. Keresztbe vetett lábbal, rezzenéstelenül ülte végig a két és fél órát. Koncz Zsuzsát arra sem méltatta, hogy egyszer is emelje kezét, megtapsolja a remek műsorát. Ilyen is van.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás