Ki vezet majd?

Az új buszokkal nincs probléma

A villamosvonalakat éppen renoválják, ennek okán pedig a villamosított tömegközlekedést is autóbuszok pótolják. Mindezzel pedig jelentősen megnehezítve a debreceni közösségi transzportot, hiszen a buszok menetrendje közúton is igen nehézkesen működik.

A napokban hangzott el a DKV felhívása, hogy végre lehet vizet fogyasztani a buszokon a hőségre való tekintettel. Ugyancsak újdonságként jelentették be a hírt, hogy a – még meglévő – sofőrök ruháját nyáriasították, így jóval lazább „egyenruhában” vezethetik majd járművüket. És miért a közbevetés? Mert ezek az információk azokra a sofőrökre vonatkoznak, akik még éppen maradtak, és a körülmények miatt nem hagyták el a pályát – stílszerűen. No, ezek a szavak és kritikák nem Miklós Istvánt, a vállalat egyik első emberét illetik, hiszen az egyértelműen érződik, hogy ő igazgatóként minden lehetséges lépést megtesz annak érdekében, hogy minél gördülékenyebben és kényelmesebben haladjon a közlekedés. Az igazi hibás maga a technológia. Hiába a felszólítás, hogy adott hőmérséklet és időjárási körülmények között a légkondit be kell kapcsolni, ez működőképes az új típusú Mercedes, különösképp az elektromos autóbuszokon. De mégis mit kezdjen a sofőr 40 celsius fokban azon a Volvo járművön, amely már évtizedes szolgálaton van túl, beázik, rohad, lukas, piszkos, kényelmetlen, zajos, büdös? Nem beszélve arról, hogy a motorja is gyakran leáll műszaki hiba miatt, nemhogy a klíma is működjön. Viszont némely buszsofőrök arroganciájára és munkamoráljára ennek fényében sem adható racionális magyarázat.

Egyik kedves ismerősömmel is össze szoktam futni egy-egy buszon, hiszen maga is dolgozik sofőrként. Olyankor elbeszélgetünk, no, meg persze, amikor munkaidőn kívül találkozunk egy jó frissítő ital társaságában. Nem irigylem a buszsofőröket, hiszen sem a technikai feltételek, sem az anyagi lehetőségek, sem pedig a tisztelt utazóközönség nem könnyíti meg a helyzetüket. Ez a probléma tehát kétoldalú. Komoly, hosszútávú megélhetésként tekinteni Debrecenben a sofőrök számára biztosított körülményeket inkább megalázó, mint kielégítő. Ellenben a sofőr szolgáltatást nyújt, így az utasnak joga van a kényelemhez és az emberi hangnemhez – persze a kölcsönös tisztelet alapján.

De mégis, ha az áldatlan állapotok miatt felmondanak a sofőrök, ki vezet majd?

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.