A korona „háza táján” egyelőre úgy tűnik, most kezdődik a java. Egymással szoros kapcsolatban álló és radikálisan különböző nézetek egyaránt napvilágot láttak és látnak ezekben a napokban. Egy valami azonban biztos, mégpedig az, hogy a végét jósolni nem lehet, de jobb inkább nem is foglalkozni vele. Minél hamarabb jön, annál kellemesebb a csalódás.
Legutóbbi kutatások szerint ennek a koronavírusnak vagy Covid-nak vagy még egy halom biológiai szakizének nevezett láthatatlan szemétláda egyik legnagyobb ellensége a meleg. De sajnos egyelőre tavasz közepén járunk, és az előrejelzések szerint várni kell még a kánikulára. Az egyetlen hasznos, amit pillanatnyilag „átlagemberként” tehetünk az, hogy otthon maradunk és igyekszünk a lehető legtöbb információt begyűjteni. Ezzel a kényszermegoldással nem magunkon segítünk, azaz nem pusztán magunkon. Amellett, hogy saját környezetünket támogatjuk, elősegítjük a járvány lecsengésének teljes folyamatát is. Akik bejárnak dolgozni, sőt jóformán haza sem járnak, ők ugyanezt a nemes célt szeretnék munkájukkal közelebb hozni időben. Ők azok, akik nélkül megállna az élet, ők a mi hőseink.
A kórházban, klinikákon, rendelőkben dolgozó maszkos, de védőruhát legtöbbször nélkülöző harcosok éjt nappallá téve néznek farkasszemet az ismeretlen ellenség tombolásával. A fertőzés persze őket sem kíméli, hogyha szabad utat nyer feléjük. Ők az igazi hősök. Ahogy azok a rendőrök, katonák is, akik az országhatárokon hosszú napokon át ellenőrzik a hazatérőket és védik az otthon lévőket az újabb lehetséges fertőzéstől. Ők azok, akiknek igazán hálásnak kell lennünk, és nem szabad elfelejtenünk tetteiket, hogyha ennek az őrületnek egyszer vége lesz.
Éppen ezért nem véletlenül szólít fel bennünket a hatóság minden szerve, mert tudják, csak így gátolható meg az a kaotikus járványállapot, amelyet az emberi civilizáció több ízben megtapasztalt már éveken át tartó kínok és pusztulás árán. Úgy hívták, pestis, kolera, spanyolnátha. A közösségi oldalakon természetesen beindult a mémgyártás, bár ez legyen a legkisebb gond, hiszen jól mutatja, a magyarnak bajban is megmarad a humora, vagy mondhatnám: sírva vigad a magyar. De mégis, amikor azzal a táblázattal találom magam szemben, hogy a nagy világégést hozó betegségek száz évente térnek vissza - tiszta baromság. Sem a kolera, sem a spanyolnátha, sőt még a világháború sem követte egymást szisztematikus, egy centenárium távolságban. Ettől tehát, hogy idén beköszöntött az újabb száz esztendő és itt az ideje mindenkinek meghalni, nem kell félni. Attól viszont annál inkább, hogy ha nem vagyok képes megülni a hátsómon és elmászkálok mindenfelé, akkor a mikrobiológiai kártevőnek gyakorlatilag tiszta lehetőséget adok arra, hogy „megkoronázzon”. Maradj otthon, hidd el, megéri! A szobában töltött órákban pedig bízzunk a nyugodt és önfeledt nyárban. Nincs más dolgunk, mint reménykedni és kérni a sorsot: „Jöjj vissza vándor, hozd vissza szívünkbe a nyár édes ízét!”
Barna Marci
Új hozzászólás