Egyre többet cikkeznek a nyugdíjak állami finanszírozásának növekvő nehézségeiről. Egyre kevesebb a befizető, egyre több a nyugdíjba vonuló – állítja a kormány.
Az állításnak máris ellent mondanak a regnáló hatalom hangoztatta foglalkozáspolitikai számok. Hazánkban négy és fél millióan dolgoznak, miközben a nyugdíjasok száma három millió alatti, azaz rögtön az elején cáfolhatók a nyugdíjfolyósítás növekvő nehézségeiről szóló híradások.
Ráadásul – megint csak a kormány szerint – soha nem látott mértékben emelkednek a hazai bérek. Legutóbb bruttó 340 ezerben jelölte meg a honi átlagot. Ezen összegből is bőven jut(na) a nyugdíjas büdzsébe.
A fenti, „örvendetesnek” beállított adatok ellenére sötét jövő vár az idősebb korosztályokra. Hatalmi szándék már érződik. A nyugdíjaknak, az éves inflációhoz igazított emelése következtében, annak reálértéke évről-évre csökken. Nem mérsékli a nyugdíjprémium és a tavaly adott tízezer forintnyi Erzsébet utalvány sem.
Sötét a jövő, mert egyre több fejtegetés szerint is csökkenteni kellene a nyugdíjakat (ha évekkel ezelőtt Romániában megtették, nálunk is van rá esély). Nem elég a nyugállományba vonulás miatti jövedelem-, s ennek folyományaként, életszínvonal csökkenés, a kormányzati elképzelés tovább szegényítené az öregeket. A jövőben nyugdíjba vonulók még kevesebb nyugdíjra számíthatnak.
Tervezik a nyugdíjkorhatár emelését. Szakemberek szerint a munkavállalóknak 72 éves korukig kellene dolgozni. Addig lehetnének öngondoskodók, az állam addig nem kényszerülne nyugdíjfizetésre. Előnyös a hatalomnak, mert sokan nem érik meg a korhatárt. Akik mégis, összességében sokkal kevesebb nyugdíjban részesülnek, azt rövidebb ideig élvezhetik. idős korukra csökken munkateljesítményük, amiért kevesebb fizetést kapnak. Alacsonyabb átlagkereset alapján alacsonyabb nyugdíj állapítható meg.
Utóbbi időben egyre többen hallani a szülőtartás intézményének bevezetéséről. A gyermekek tartsák el felnevelőiket. Régen működött a dolog, hiszen több generáció élt egy fedél alatt. A családi munkamegosztásban mindenkire hárult feladat, így az idősekre is. Életerős utódaik ezért megbecsülték őket, gondoskodtak róluk. A 20. századra az egy generációs családmodell vált általánossá. Az egy életen át végzett munka után nyugdíjat állapítottak, melyet havi rendszerességgel folyósítottak. Az állami apanázs lehetővé tette az idős szülők leválását gyermekeikről. Az anyagi biztonság önálló életvitel kialakítására adott lehetőséget. A nyugdíj megvonása, csökkentése helyébe lépne a szülőtartás. Képtelen az ötlet. A fiatalok jövedelme saját életük megteremtéséhez sem elég, és akkor még a központi akarat szüleik eltartásának a terhét is rájuk testálná.
Úgy tűnik, a kormány az idősökön próbál spórolni. „A mór megtette kötelességét, a mór elmehet” – tarthatják – Boldoguljanak, ahogy tudnak – teheti még hozzá. Talán az idősek Taigetoszának létrehozását is el tudnák képzelni. A korosabb korosztályok az ország költségvetésében fölösleges kolonccá válnak. A hatalom igyekszik minél „olcsóbban” megúszni az idősügyi finanszírozást. Hiába az időseket pártoló hangzatos politikusi szólamok, az eddigi intézkedések, tervek éppen az ellenkezőjéről szólnak.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás