A 21 éves Szabó András, a Magyar Táncművészeti Főiskola növendéke. A debreceni Attitude táncegyüttes tagjaként hamar felfigyeltek tehetségére, ahol felkészítő tanára, Vollay Enikő vezetésében halmozta sikereit.
Életcélja, hogy professzionális táncos legyen, akire felnézhessenek és inspirálhasson másokat. Minél többet szeretne táncolni, ameddig csak lehet, nem az számít, hogy hol, míg teheti és boldoggá teszi. Úgy érzi, ha színpadon szerepel, más ember lehet, mint a „való” életben, mintha alteregója állna ott, és egy más, nagyon szexis oldalát mutathatja meg. Ezzel szemben egy szerényebb, de közvetlen, életvidám srác, aki szívesen szórakozik, és mindig számíthatnak rá barátai. Nagyon büszke elért sikereire és arra, hogy családja, tanárai és barátai mindig mellette állnak és támogatják. Hiszen rajtuk kívül másfajta segítségre a táncművészetben elért sikereiben nem támaszkodhat. A ruhákat, utazást, nevezési díjakat is saját költségből kell állni. Egy versenyen a ruhának, sminknek, frizurának, díszítő ékszereknek is hivatalos előírásnak kell megfelelniük táncstílusonként. A főiskola elvégzése után külföldön is szerencsét próbálna, elsődleges célja kijutni Los Angelesbe, a lehetőségek városába, ahol nem csak táncosként, hanem előadóművészként is kamatoztatná tudását. Véleménye szerint mindenki saját életének kovácsa, és ha mindent megtesz annak érdekében, hogy sikeres lehessen, akkor nem lehet előtte akadály.
- Mióta hódol szenvedélyének és milyen eredményekkel?
- 11 éves koromban kezdtem el táncolni az Attitude táncegyüttesben, és már két hónap után a versenyző csoportban találtam magam. Akkor persze még nem gondoltam, hogy a hivatásomnak fogom később hívni, de rájöttem, hogy ez az, amit egész életemben szeretnék folytatni, ebben tudom kifejezni magam, önmagam lenni. Showtánc versenyeken szerepeltünk. Amíg nem a Táncművészeti hallgatója voltam, addig IDO (International Dance Organization) versenyeken szerepeltem, hál’ istennek több mint kevesebb sikerrel. Sikerült négy Európa Bajnoki címet és világbajnoki negyedik, ötödik és hatodik helyet megszereznem és több második, harmadik és döntős helyezéseket. Partneremmel, Hüse Amandával, akivel 3 éve lépünk fel kétszeres Európa bajnokok, világkupa győztesek és többszörös országos bajnokok voltunk. Ő két alkalommal kapa meg az év felnőtt női-, míg én háromszor a férfi táncosa címet, illetve nívódíjat és érdemes táncos kitüntetéseket is. Az eredmények ellenére kevés a felkérés fellépésre, talán, mert nem is nagyon ismerik azt a táncstílust, amit képviselünk.
- Miért pont erre esett a választása?
- A show táncot színvonalas, változatos koreográfia és jelmezek teszik izgalmassá. Eléggé komplex, vagy inkább kotyvasztott dolognak mondanám. Mindent meg lehet találni benne. A balettet, az akrobatikát, különböző modern technikák is felvillannak benne. Később jöttek be a jazz, modern kategóriák. Különválasztották a show-tól, mert kezdett nagyon modernes lenni minden tánc. A modern igazából szerintem elég megfoghatatlan, ha művészi szemmel nézzük is, nem mindig lehet tudni, hogy a koreográfus mit akar elmondani egy darabbal vagy tánccal, persze, vannak azért konkrétabb darabok is, amikor le lehet szűrni a tartalmat.
- Milyen lehetőségek adódnak fellépni?
- Amíg versenyeztem középiskolás éveim alatt, egy évben 5-6 megmérettetésünk volt, ebből 3 országos (pontszerző) és 3 külföldi (Európa, világbajnokság, világkupa). Emellett számos kisebb fellépések itthon. Amióta főiskolás vagyok sajnos nagyon kevés a lehetőség színpadon lenni, kevés fellépési lehetőséget biztosítanak.
- Mennyire töltik ki az életét a próbák, fellépések, jut még idő valamire? Hogyan egyeztethető az iskolával, tanulással?
- Az egész időmet kitölti a próba és a tanulás. Ez sokszor megterhelő, csak a táncra, a technikára és a mozgásunk fejlesztésére koncentrálunk, és hogy minél sokoldalúbbak legyünk. A minél sokoldalúbbat úgy értettem, hogy különböző tánc technikákat tanulunk, és azért válunk sokoldalúbbá, mert magától hogy a technikára meg a mozgásra koncentrálunk, nem feltétlen lesz valaki más tánc technikában járatos. Általában heti három, verseny előtt négy edzés is volt. Ez kevésnek is mondható. Manapság a főiskolán dupláját is táncolom minden nap. A laikusok nem igazán tudhatják, hogy milyen szakmai tudás szükséges például egy ugrás, forgás vagy bármely mozdulat tökéletes kivitelezéséhez. A középiskolás éveimben egész könnyen tudtam egyeztetni az edzéseket az iskolával. Mindig este voltak, viszont a tanulás szempontjából nem volt túl kellemes, mivel volt, hogy egy témazáróra, dolgozatra késő este kellett felkészülnöm. Viszont a nyolcéves versenyző pályafutásom alatt nagyon sok eredményt értem el, ami a mai napig sokszor hihetetlennek is tűnik. Ezek persze rengeteg felkészülést igényeltek, volt, hogy versenyek előtt is több óráig csak gyakoroltunk és gyakoroltunk, hogy minél jobb formánkat mutassuk… Ez nem olyan dolog, ami egyik napról a másikra menni fog, minden nap kell gyakorolni, de ami szerintem a legfontosabb, hogy szeresd csinálni.
- Hogyan kezeli egy fiatal felnőtt a sikereket?
- Szerintem emberfüggő. Van, aki könnyebben van, aki nehezebben. Én könnyen kezeltem a sikereket, élveztem is persze, de engem nem feltétlen az első hely vonzott, hanem az ez által kapott elismerés, hogy amiért dolgoztam, azt értékelték. Egy pozitív visszajelzés volt számomra. A sikerek ellenére sosem adtam alább, mindig arra törekedtem, hogy egyre jobb és jobb legyek.
- Milyen a viszonya a partnerével, csapattársakkal, felkészítő tanárokkal? Van rivalizálás?
- Partneremmel és a többi csapattársammal való viszonyom nagyon jó, mondhatni testvéries. Szeretek velük együtt táncolni, és az edzések is mindig jó hangulatba telnek, teltek el. Egy suliban való rossz nap után is mindig jobb kedvre derített. A felkészítő tanárokkal is jó viszonyunk van, ők azok, akikkel az időnk nagy részét töltjük. Előfordul persze rivalizálás, hiszen mindenki azt akarja, hogy őt javítsák, nézzék a mesterek. Figyeleméhesek a táncosok…
- Hogy látja a hazai és külföldi versenyeket?
- A külföldi versenyek teljesen más hangulatban telnek. Az országosok is nagyon jók, de nagyobb is a botrány, hogy ki juthat tovább külföldre. Az az igazi megmérettetés. A külföldi versenyek nagyobbak, több ország, több nemzetiség, más kultúra, nagyobb színpad, reflektorfény, akárcsak egy színházban, sokkal érdekesebbek, izgalmasabbak. Ezekben a versenyekben nem csak az volt igazán jó, hogy felléptem, hanem, hogy új barátokra tehettem szert, akikkel mai napig tartom a kapcsolatot. Versenyző pályafutásom alatt sajnos mindenféle anyagi költséget mi álltunk. A buszt, a szállást, a ruhákat, nevezési díjakat. Ritka alkalmak egyike volt, amikor kaptunk egy kis támogatást, és nem kellett útiköltséget fizetni. Rengeteg országban jártam, nem csak versenyezni, fellépni is. A környező országokat szinte mind bejártam, és egy országon belül több városba is eljutottam.
- Hogyan látja a „sportág” támogatását hazánkban?
- Ez nem is inkább sportág, inkább művészet. Sajnos kevés támogatásban részesülnek a művészetek.
Dancsó Bettina
Új hozzászólás