Ellenzéki egyeztetés - A szövetség bővítéséről tárgyal az MSZP és az Együtt-PM - ÖSSZEFOGLALÓ

 Budapest, 2014. január 6., hétfő (MTI) - Az MSZP és az általa vezetett Együtt-PM közötti szövetség kibővítését javasolta hétfőn Bajnai Gordon. Az MSZP-t irányító országos választási bizottság felhatalmazta Mesterházy Attila pártelnököt az ez ügyben még a héten elkezdődő tárgyalásokra.

 

    Az MSZP és az Együtt-PM augusztus végén állapodott meg, hogy közös jelöltekkel, de külön listán indulnak az országgyűlési választáson, és közös miniszterelnök-jelöltet sem neveznek meg. Az egyezséget azóta folyamatosan bírálta az abból kimaradó Demokratikus Koalíció.
    Bajnai Gordon hétfő reggel az ATV-ben és az MTI-nek küldött közleményben is úgy vélekedett, vissza kell adni a kormányváltást akaróknak a győzelembe vetett hitet. Ehhez a lehető legszorosabb együttműködésre, akár közös listára van szükség az ellenzék érdemi támogatottsággal rendelkező erői között - folytatta. Az Együtt-PM vezetője hozzátette, ez esetben nyilván nem ő vezetné az összefogást, neki is eggyel hátrébb kellene lépnie. Hangsúlyozta azt is, hogy a szövetségi megállapodás kibővítése csak az MSZP és az Együtt-PM egyeztetése révén történhet meg.

    Mesterházy Attila a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta, a céljuk, hogy minden egyéni választókerületben csak egy baloldali jelölt álljon szemben a Fidesszel. Erre három lehetőséget lát: az egyes körzetekben kölcsönösen visszalépnek egymás javára, az Együtt-PM és az MSZP is bővíti saját szövetségi körét vagy közös listát állítanak. A szocialista pártelnök arról is beszélt, mindenképp újra kell írni az MSZP-Együtt-PM-megállapodást azután, hogy az Együtt-PM nem szövetségként, hanem pártként kíván indulni a jövő évi választáson. Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke azonban cáfolta, hogy erről döntést hoztak volna, és jelezte: ha Bajnai Gordon javaslatára megvalósul a közös ellenzéki lista, ennek nincs is jelentősége.

    Szigetvári Viktor az MTI-nek elmondta, hogy a következő napokban konkrét javaslatot tesznek az MSZP-nek a szövetségesi megállapodás kiszélesítésére, erről azonban nem akart nyilatkozni.

    Az MSZP-t kampányidőszakban irányító országos választási bizottság (ovb) hétfő este felhatalmazta Mesterházy Attila pártelnököt és a szocialisták vezetőiből álló delegációt, hogy tárgyaljon az Együtt-PM-mel a korábban megkötött választási szövetség kibővítéséről. Azt viszont a testület egyik tagja sem árulta el, hogy pontosan mire kapott mandátumot a küldöttség.

    Mesterházy Attila sem bocsátkozott részletekbe az ATV Egyenes beszéd című műsorában, ám igennel válaszolt arra, hogy a közös lista- és miniszterelnökjelölt-állítás lehetőségéről kezdik-e meg a tárgyalásokat Bajnai-szövetséggel. Arra a kérdésre, hogy Bajnai Gordonhoz hasonlóan hajlandó lenne-e hátralépni, lemondani a miniszterelnök-jelöltségről, az MSZP-elnök úgy válaszolt: minden opció megtárgyalására, átgondolására nyitott. Azt is elmondta, mivel már csak három hónap van a választásokig és alig több mint egy hónap a jelöltállítás kezdetéig, az újranyitott tárgyalásokat a jövő hét végéig le kell zárni. Az MSZP elnöke közölte, készek tárgyalni a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval, de a DK 16 pontos programjában több olyan elem van, amellyel nem értenek egyet.  Emellett a tárgyalások része kell, hogy legyen az is, Gyurcsány Ferenc szerepelhet-e egy közös listán - mondta a pártelnök, aki ezt sem kívánta megelőlegezni.

    Gyurcsány Ferenc a DK nevében üdvözölte Bajnai Gordon kezdeményezését, és közölte: pártja készen áll az együttműködésről szóló tárgyalások megkezdésére. Megerősítette: álláspontjuk szerint az ellenzék győzelmére a legnagyobb esélyt a közös jelöltek, a közös lista és a közös miniszterelnök-jelölt jelentené.

    Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: Magyarországnak nincs többé vesztegetni való ideje a bukott baloldal hatalmi játszmáira. "Összeállt ugyanaz a bukott baloldal, amely egyszer már tönkretette az országot" - kommentálta az ellenzéki pártvezetők nyilatkozatait a szóvivő.

    Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője úgy reagált az újrakezdődő ellenzéki egyeztetés hírére, hogy a balliberális oldal megint elkezdett a remélt koncon osztozkodni.


MTI 2014. január 6., hétfő 21:22
 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.