Vérszagra gyűl az éji vad, Te tetted ezt Köstner! Írhatta volna Arany János is e fennkölt sorokat, csakhogy 1857 nyarán, amikor a Walesi bárdokat fogalmazta, nem volt sem női kézilabda és, hát valljuk meg, a Köstner család reformkor utáni ősei sem a kapus nélküli támadások változatain gondolkodtak.
Azért vagyok ennyire irodalmi és nem pórias, mert órákkal a DVSC Schaeffler - Siófok meccs után is a hatvan perc hatása alatt állok. Átélni azt a katarzist, amit a cívis hölgyek szereztek egy kiadós vasárnapi ebéd után, nem mindennapi.
Úgy indultam a Hódosba, hogy ezt a meccset nyugisan végig lihegem a maszk alatt, és ez utóbbinak és a derbinek köszönhetően párásodik majd be a szemüvegem.
El is kezdődött a játék és öt perc elteltével, Kovácsék hagytak ki négy biztos helyzetet. Ekkor még csak legyintett a mintegy ezer körüli, ezerfejű cézár, de elhangzott egy-két csettintés is. Aztán vagy fertályóra után az eredményjelzőn már négy gól volt a különbség a mieink javára. Olyan iramot diktáltak a csajok, amilyet régen láttunk tőlük. A Balaton partiak húzták is a szájukat a férfias hozzáállás után. Különösen a siófoki beálló, Jezic hiányolta a lágy női trillákat, de lássuk be, a pályán most nem ő volt az úr.
A Köstner tanítványok úgy mentek előre, mint az emeletes Stadler vonatok a Budapest - Cegléd vonalon. Nem álltak meg sehol. A félidő 16 : 11 ide. Értitek, emberek? A milliárdokért összevásárolt gárda, valljuk meg, a világ legjobbjának is kikiáltott Kobeticcsel, Tomorival, meg a többiekkel, mindössze 11-et hajított a fantasztikus formát elkapó Loki kapus Giegerich hálójába.
Aztán a második harminc perc is ott folytatódott, ahol fél négy után nyolc perccel abbahagyták. Volt, amikor tíz akadt közte, a közönség őrjöngve tapsolt. Egyetlen pillanatig sem lankadt a debreceni fegyelem és figyelem, és FIGYELEM: 30 : 25-re vertük a magát bajnokesélyesnek is kikiáltott siófoki nemzetközi válogatottat.
Percekig tartott az örömmámor, a hálás publikum úgy ünnepelte övéit, mint már régen. Valljuk meg, rájuk és ránk is fért már a jó játékból.
Mert nem úgy indult ez a bajnokság, ahogyan elképzeltük. Két vereséggel, nulla ponttal és ugyanilyen eseménytelen, önbizalom hiányos meccsekkel kezdtük az idényt. A vezetőség ekkor úgy döntött, hogy jelentős fizetéscsökkentéssel próbálja jobb belátásra bírni a lányokat. Azt mondták, ha a soron következő öt mérkőzésen - a harmadik fordulótól kezdődött a számlálás - begyűjti az egylet a tíz pontot, nem lesz bérmegvonás. Arra senki sem gondolt, hogy ebben benne van a Siófok elleni hatvan perc is.
És itt álljunk meg egy pillanatra! Vili bá', vagyis Köstner Vilmos mesteredző most is bizonyított. Bár neki erre semmi szüksége, nyert két EHF kupát, van még pár trófea a polcain. Az elveszített Kisvárda elleni meccs után azt mondta, neki is el kell gondolkodnia a történteken. Tény, hogy habitusa, a kézilabdához való viszonya néhány alkalommal megtévesztő lehet azok számára, akik nem ismerik. Én vagy negyven éve köszönök neki előre. És vasárnap óta a sapkámat is megemelem. Mert olyat láttam tőle, amit eddig ritkán. A huszadik perc tájékán dicsért. Öt perc múlva simogatott, majd a végén leült a Recaro fotelba, és lepergette maga előtt a pályafutását. És azt csinálta, amit a Kisvárda utánin ígért. Elgondolkodott a történteken. Jól tette. Neki nincsenek milliárdjai, világválogatottjai, csak fiatal tehetségei. Akikből ő csinál sztárokat. Ha még nem azok.
Szóval, merjünk nagyot álmodni újfent, meglehet, a jövő évi nemzetközi kupa indulás, de csakis olyan játékkal, mint amilyen a Siófok elleni volt.
Meg kell hozzá Vili bácsi is. Ezen lehet gondolkodni...
W. Gy.
Új hozzászólás