Egy hét van a plakátok eltávolítására

Budapest, 2014. április 29., kedd (MTI) - Egy hetük van az országgyűlési választáson induló jelölteknek és pártoknak arra, hogy eltávolítsák a kampány időszakában közterületeken elhelyezett plakátjaikat.

 A választás után három héttel sok településen láthatók még hirdetőtáblákra, hirdetőoszlopokra kihelyezett választási plakátok.

A választási törvény szerint a szavazás napja után egy hónapon belül, tehát május 6-án 16 óráig kell eltüntetni ezeket a plakátokat. A jogszabály szerint a plakátot annak kell eltávolítania, aki elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték.

Ha a plakátokat nem távolítják el idejében, Budapesten a fővárosi kezelésű közterületeken a fővárosi önkormányzatnak, míg a kerületekben a helyi önkormányzatoknak kell eljárniuk ezen ügyekben, ugyanúgy, ahogy az ország valamennyi településén.

Az önkormányzatok a határidő lejárta után maguk is eltávolíthatják plakátokat, majd annak költségét kiszámlázhatják.

A legtöbb önkormányzat a választási időszakra hirdetőtáblákhoz hasonló „kampányoszlopokat” helyezett ki a közterületekre, a jelöltek és a pártok ezekre ingyen ragaszthatták fel plakátjaikat, szóróanyagaikat.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.