Bocskai emlékverseny - Három magyar arany

 Debrecen, 2015. február 7., szombat (MTI) - Három aranyéremmel zárta a magyar csapat az 59. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyt, amelynek döntőiben Gálos Roland, Varga Miklós és Bernáth István tudott győzni a hazaiak közül.

 

    Az ünnepélyes megnyitó után a 60 kilogramm magyar bajnokának, Gálos Rolandnak a fináléjával kezdődött a program Debrecenben. A bajai versenyző megadta az alaphangot, kiválóan bokszolt az ukrán Timur Beljak ellen, aki ugyan mindhárom menetben folyamatosan ment előre, üldözte riválisát, és rengeteg ütést indított, ám Gálos szépen elmozgott és jó ütemben, tisztán ütött. Az első és a második menetben is a magyar sportoló akarata érvényesült a ringben, még úgy is, hogy a második három percben egyszer intették őt szabálytalanságért. A harmadik szakaszra aztán látványosan elfáradt mindkét bokszoló, és bár Gálos ekkor is jó ütemben előzte meg Beljakot, ütéseiben kevés erő volt. Ennek ellenére egyértelmű győzelmet aratott, a bírák szerint megosztott, 2-1-es pontozással.  "Elégedett vagyok, nagyon komoly riválisokat sikerült legyőznöm - nyilatkozta az MTI-nek Gálos. - Ez a mai volt mind közül a legnehezebb meccs, mert már fáradt voltam, de szerencsére sikerült nyernem."

    A nagy számú induló miatt két csoportra osztott 60 kilósok másik fináléjában a kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes Varga Miklós pénteki sérülése miatt szinte fél szemmel volt kénytelen megküzdeni az egyiptomi Mahmud Abdelallal, és ez érezhetően végig zavarta a hajdúsámsoniak kiváló öklözőjét. Az első menetben Varga szépen védekezett és rendre tisztán talált, a másodiktól azonban egyre több gondja akadt, látszott rajta, hogy nem érzi a meccset, ennek ellenére rutinosan küzdött, és riválisa nem tudott fölébe kerekedni, így megnyerte a találkozót.

    A folytatásban Vadász András (64 kg) a kazah Makszat Zsekszenbi ellen lépett szorítóba. Az első menet után úgy tűnt, ráérzett a sokat előre-hátra ugráló riválisa ritmusára, nagyon szép bal-jobb kombinációi mindig pontosak voltak. A második szakasz elején nem változott a meccs képe, a megállás nélkül ugráló kazah rengeteg tiszta találatot kapott, Vadász azonban a menet felére látványosan fáradni kezdett, és már nem volt olyan pontos és gyors, így ellenfele átvette az irányítást. A harmadik periódusban is egyértelműen Zsekszenbi volt fölényben, és végül mindhárom pontozónál nyert (0-3).

    A 81 kiló első döntőjében Nagy Péter simán kikapott a horvát Damir Plantictól, majd a másodikban Harcsa Norbert következett az angol Joshua Buatsi ellen. Varga Miklóshoz hasonlóan Harcsának szintén csúnyán felszakadt a szemöldöke pénteken, ám ő is vállalta a döntőt. Ebben a magas, rendkívül jó felépítésű szigetországi bunyós az első menetben ment előre nagy lendülettel, de Harcsa jó ütemben lépett el ütései elől, és többször gyönyörűen és tisztán előzte meg őt. Az első szakasz Harcsáé volt, ám az angol a folytatásban sem lassult le, a magyar pedig érzékelhetően fáradt, így már ritkábban sikerült megelőznie ellenfelét, ráadásul többször el is csúszott. Az utolsó három percben Harcsa Norbert már nagyon nehezen mozgott, a szeme megint felrepedt, szabálytalanság miatt intette is a mérkőzésvezető, Buatsi így tisztán nyerte a szakaszt, és végül a mérkőzést is.  "Az az igazság, hogy az elmúlt három nap nehéz meccsei rengeteget kivettek belőlem, és a szemsérülésem is zavart - mondta Harcsa. - Sajnos az első menetben hiába előztem meg többször ellenfelemet, nem tudtam minden erőmet beleadni az ütésekbe, mert vigyáznom kellett a sérülés miatt. Sajnálom, hogy így alakult. Ez a srác nagyon kellemetlen stílusú bokszoló, sokszor szabálytalankodik, mindenesetre ha az Európa-bajnokságon találkozunk, nagyon elverem."

    A 91 kilósok között a debreceni Nagy Bence volt érdekelt a döntőben, de nem tudta győzelemmel megörvendeztetni a több száz fős publikumot, egyhangú pontozással kikapott a horvát Josip Filipitől. A szupernehézsúlyúak között (plusz 91 kg) Bernáth István a kategóriára egyáltalán nem jellemző, sok ütéssel tarkított, nagy iramú meccset vívott a török Ali Demirezennel. A találkozó kifejezetten közönségszórakoztató volt, mindkét öklöző vállalta a nyílt küzdelmet. Összességében Bernáth tűnt valamivel pontosabbnak és jobbnak, és mivel a pontozók is így látták, megszületett a nap harmadik magyar győzelme.

    "A tavalyi vereség után talán járt is most egy pici pontozói jóindulat, mindenesetre tavaly szerintem egyértelműbb győzelmet arattam, akkor mégsem engem hoztak ki nyertesnek" - összegzett Bernáth István, hozzátéve, szükség volt arra, hogy sokat vállalva bokszoljon. Azt viszont nem tudta megmondani, mi változott a korábbiakhoz képest, amikor sokkal kevesebb ütéssel hozott le egy-egy meccset.

    A nyolcadik magyar döntős, Hegyi Barna (75 kg) sérülés miatt nem lépett ringbe szombaton.

    Kovács László szövetségi kapitány az MTI-nek elégedetten értékelte a tornát, szerinte jó produkciót nyújtottak a hazai bokszolók.  "Egyértelműen Gálos Rolandot, Harcsa Norbertet és Bernáth Istvánt kell külön is kiemelnem, teljesítményük pozitív meglepetés volt, de elismerést érdemel Vadász András is, és a többiek sem okoztak csalódást" - mondta a szakvezető, aki azt is megemlítette, hogy 60 kilóban tovább folytatódik a harc Gálos Roland és Varga Miklós között a válogatottságért, igaz, az egyértelmű, hogy hosszú távon a jövő a fiatal, mindössze 19 éves Gálosé.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.