Választás 2014 - Semjén: nemzeti érdek, hogy minél többen menjenek el szavazni

Budapest, 2014. április 6., vasárnap (MTI) - Az a nemzeti érdek, hogy minél többen menjenek el szavazni - mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, aki vasárnap nem sokkal 10 óra után adta le voksát a főváros II. kerületében.

 

    Ez a mostani választás az egyetemes magyarság ünnepe, hiszen először fordul elő Trianon óta, hogy minden magyar, bárhol él a világban, leadhatja szavazatát a magyar Országgyűlésre - fogalmazott Semjén Zsolt, aki feleségével és édesanyjával érkezett a voksolásra.   A KDNP elnöke kiemelte: a következő parlament az egyetemes magyarság Országgyűlése lesz, minden magyar politikai akarata megtestesül benne.   Hozzátette: fontos, hogy minél többen menjenek el szavazni, mert annál nagyobb felhatalmazása és ereje van a megválasztandó parlamentnek, majd az általa megválasztott kormánynak.

    A külhoni magyarok által küldött érvénytelen szavazatokról magyarázatul azt mondta: ők először voksolnak, és alkotmányos megfontolásokból kétségkívül elég bonyolult a levélben való szavazás - ismerte el. Semjén Zsolt szerint ugyanakkor ez szükséges ahhoz, hogy száz százalékig garantáltan ne lehessenek visszaélések. A választás tisztasága és alkotmányos rendje pedig mindennél fontosabb - rögzítette.   Semjén Zsolt biztos abban, hogy a következő választásnál még többen fognak regisztrálni és szavazni, és választásról választásra egyre kevesebb lesz a rontott szavazat. Kitért arra is: minél több határon túli magyar szavaz, annál inkább nyilvánvaló bármilyen színezetű kormány számára, hogy nem hagyható figyelmen kívül az akaratuk.

    Arra a kérdésre, hogy mire számít este, úgy válaszolt: jó eredményre, "a magyar nép bölcs", és pontosan tudja mérlegelni a tetteit. 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.