A magyar női vízilabda-válogatott az olimpiai kvótáért szállt vízbe Triesztben, míg a férfi kézilabdázók az egyiptomi világbajnokságon léptek küzdőtérre.
A csoportból való továbbjutás egyik esetben sem lehetett kérdés: Eb-bronzérmes pólós hölgyeink ugyan elveszítették értékmérő találkozójukat a görögök ellen, de az Izrael és Kazahsztán elleni langyos edzőmeccsek elégségesek voltak a negyeddöntőhöz, ahol a franciák sem tudták feltartóztatni Bíró Attila együttesét. Különösen a gólfelelős Keszthelyi Rita volt elemében, aki öt találattal vette ki a részét csapata magabiztos 20-7-es diadalából.
A tokiói indulásról döntő olaszok elleni meccsen a legtöbben rangadóra, utolsó pillanatig kiélezett csatára számítottak, ám a magyar csapat egy tekintélyt parancsoló nyitánnyal érzékeltette, ez a nap kizárólag róla szólhat. Keszthelyi Rita kimagaslott a mezőnyből, a legszorultabb, legfeszültebb helyzetekben is imponáló magabiztossággal és kíméletlen hatékonysággal tüzelt. Sziporkája persze mit sem ért volna Magyari Alda briliáns kapusteljesítménye nélkül: az ifjú hálóőr két olasz ötméterest is hárított, nagyot lendítve a társak védőmunkáján. Zárkóztak volna a talján hölgyek, de mieink kitűnő érzékkel vették elejét a rohamoknak, és a játékpercek lassú múlása egyre növelte önbizalmukat. A nagyszünetben 5-3-as magyar előnyt mutatott az eredményjelző, de a hátralévő időben egyszer sem került közelebb az elszántan igyekvő rivális. Köszönhetően Keszthelyi Ritának, a legfontosabb pillanatban megvillanó Szűcs Gabriellának, az agilis centerjátéknak, és annak a fáradhatatlan csapatmunkának, amely az utolsó percekre nem hagyott kérdést. Női válogatottunk 13-10-es sikerével megérdemelten harcolta ki a tokiói kvótát. Hollandiával egyetemben, amely legyőzte Görögországot, így a két gárda még egymásnak feszül a különösebb téttel és jelentőséggel nem bíró első helyért a trieszti torna fináléjában.
Hogy a kézis fiúk játszhatnak-e első helyért, vagy legalább éremért, az egyelőre a jövő kérdése. Annyi azonban már most bizonyos, hogy Gulyás István együttese minden előzetes várakozást meghaladó teljesítménnyel rukkolt elő eddigi meccsein, így alakuljon bárhogy a világbajnokság további szakasza, mindenképpen elégedetten utazhat haza.
A nagy menetelés két könnyebb ütközettel indult, majd a németek elleni csoportrangadóval kezdődően sorjázhattak a valódi, tétre-vérre menő próbatételek. Alfred Gislason együttese ellen az volt a fő kérdés, hogy hány pontot visznek magukkal a felek a középdöntőbe. A kőkemény, fejenként hét-hét kiállítást hozó gladiátorharcban a magyar fiúk feje a legvégső pillanatig tiszta maradt. Ennek eredményeként a házi gólpárbajt vívó Máthé Dominik és Bánhidi Bence mellett mindaddig kissé háttérbe szoruló karmester, Lékai Máté egy pazar betöréssel el is döntötte a derbit, így a magyar csapat négy egységgel, a tabella éléről várhatta a brazilok elleni folytatást.
Túl sok porszem a masszív fizikumú dél-amerikaiak ellen sem került a gépezetbe. A magyar tűzerő megalkuvást nem tűrően bombázta a kaput, a gólvonalon Mikler Roland, a védőfalban Sipos Adrián, beállóban pedig Bánhidi Bence és a kevesebb játékidő dacára is elengedhetetlenül fontos láncszemnek bizonyuló Rosta Miklós dolgozott kifogástalanul. A szélsők ezúttal is kevesebb reflektorfényt kaptak, amikor viszont labdához és felelősséghez jutottak, nem haboztak előlépni, s higgadtan megoldani az előttük tornyosuló feladatot. Az elöl-hátul megbízhatóan működő csapatjáték 26-20-as magyar győzelmet és értékes két pontot ért.
Ami azt jelentette, hogy a negyeddöntős álomhoz már „csak” egyetlen kihívást kell teljesíteni: legyűrni Lengyelországot. Hogy nem lesz könnyű, arról már az elején megbizonyosodhattunk. A Gebala-testvérek rendre meglepték Mikler Rolandot, így a tizedik percig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Ekkor ragadta magához a stafétát Lékai Máté, energikus és vagány játékával rendezetlen és felállt védekezéssel szemben is megtalálta módját a góllövésnek. Az olló fokozatos nyílásával összhangban a lengyelek egyre bátortalanabb megoldásokkal szőtték és fejezték be akcióikat, több se kellett kedvenceinknek: lendületes indulásokból rendre betaláltak, s megnyugtató, 16-10-es különbséget alakítottak ki a szünetre.
A fordulás után hiába kísérletezett a kapus lehozatalával, majd nyitott védekezéssel Bartosz Jurecki mester, Bánhidi Bencéék egy-két alig észlelhető megtorpanástól eltekintve derekasan állták a rohamokat, ha pedig szorult a hurok, törvényszerűen érkezett egy villanás, amely rendezte a bomlani látszó sorokat. Izgulnunk nem igazán kellett, a nyolc gólig száguldó Lékai Máté vezérletével simán nyert Magyarország 30-26-ra – s ez még úgy is igaz, hogy a második játékrészt végül elveszítette.
Ezt persze aligha róhatja fel nekik bárki is, elvégre a gárda hibátlan mérleggel jutott a legjobb nyolc közé, ahol a további eredményektől függően a végső győzelemre is esélyes Norvégiával vagy Franciaországgal nézhet farkasszemet. S ha így küzd, ahogy eddig, minden esélye megvan arra, hogy megcibálja az oroszlán bajszát. Netán meg is kergesse, és ha már megkergette, le is győzze.
Tóth Sándor
Új hozzászólás