Tavaly nyáron komoly meglepetésként ért, amikor a Marosvásárhelyet Szovátával összekötő főútról Erdőszentgyörgynél lefordulva, a falun kényelmesen keresztülgurulva, hirtelen elfogyott az aszfalt. Elő a térképpel, élve a gyanúval, hogy eltévedtem. De nem.
A lehető legjobb helyen álltam, csak a kartográfiai termék csapott be. Számozott útnak minősítette azt, ami a kocsiból előrenézve murvás szekérút. Kapóra jöttek a helyi hagyományőrzők, akik két huszár képében lovagoltak el mellettem. A falu utolsó házánál a négylábúakról könnyed mozdulattal huppantak a földre, s tértek be a vendégszerető gazdához egy kupicányi italra. Utánuk mentem. Mielőtt megszólalhattam volna, már decis poharat markolásztam. Vérzett a szívem, de nem kóstolhattam a helyi főzetből, mert akkor az éjszakát is náluk töltöm. Komoly úti célként tűztem ki a vízben álló bözödi templomhoz jutást. „Merre tovább?” kérdésemre a világ legtermészetesebb módján mutattak a murvás útra. Mit volt, mit tennem, elindultam.
Száraz időben úgy porzott a nyomvonal, hogy sűrűbb ködnek is elment volna. Két kilométer után a légszűrőért aggódás egyre nyomasztóbbá vált. Vajon hogyan birkózik meg a tömény porral? A válaszon nem elmélkedhettem, mert egy kanyarral a Bözödi-tó gátjához értem.
A hivatalosan Bözödújfalusi-víztározónak elkeresztelt duzzasztás a Küsmöd folyó (a Kis-Küküllő mellékvize) vizét fogta fel. A tó helyén állt Bözödújfalu. A tavat árvízvédelem céljából alakították ki. A gátépítés 1975-ben kezdődött, majd leállították és csak 1984-ben folytatták. A tározó vízszintje 1992-re érte el a kívánt szintet, elborítva Bözödújfalu épületeit. Egyedül az unitárius templom tornya állt ki a vízből, mementóként hirdetve a romániai falurombolások embertelenségét.
A gátnál férfi sütögette pecsenyéjét. A környéken többen horgásztak, s időről-időre felkeresték a sütödét, ahol természetesen cujka is került az asztal alól. Tőle tudtam meg, a templomhoz jutás nem lesz gyerekjáték. Nem akármilyen utakon kell körbeautóznom a tavat.
- Mindig csak balra hajtson! – figyelmeztetett.
Nos, a gáttól a templomig kíváncsiságom kielégítése kalandtúrává lényegült át. Tengelytörő gödrökön zötykölődve, egy óra alatt tettem meg a hétkilométeres távot. Európai viszonyokhoz szokottként felháborodtam, amiért egy jelképhez tulajdonképpen út sem vezet. Az utolsó fél kilométert egy szekérúton zötykölődtem végig. A két keréknyomnyi haladási lehetőség aztán hirtelen derékszögbe hajolva, elhagyta a tómentét. Templom sehol, azaz mégis. Fényképen láttam, az akkor még a vízzel dacoló templomtornyot. Hallottam hírét, hogy a nyáron leomlott a teteje, de arra a legkevésbé számítottam, hogy csak derékmagasságú gazból alig kikandikáló romokat találok. A látvány mélységesen elszomorított. A helyszínen derült ki, hogy ennek a szerencsétlen templomnak nem volt gazdája, aki védte, óvta, karbantartotta volna. A helyiek nem tisztelték Isten házát. Az idők folyamán elvitték az ajtaját, ablakait, tégláit. A lakosok „szövetségeseként” az időjárás rombolta, amit lehetett. 2009-ben a barokk templom tornyát erős vihar omlasztotta be. Máskor falrészeket döntött be. 2014. június 29-én pedig bevégeztetett, amikor leomlott a torony. Jöttek is a helyiek, vitték a földre rogyott ingyen építőanyagot, s mire augusztus közepén odaértem, már csak falcsonkok meredeztek.
Bemehettem a romok közé, mert a víztározó alacsony vízszintje miatt akkortájt szárazon állt. Megtaposott szentkép, WC-papír, fekália és egyéb szemét borította. Az enyészet és elhanyagoltság…, és azt hiszem, még nagyon enyhe jelzőkkel illettem az állapotokat.
A romániai falurombolás jelképévé vált templom, melynek képei Európa szerte ismertek, többet érdemelt volna: állagóvást, környezetének parkosítását, tájékoztató táblák telepítését, s tűrhető minőségű odavezető utat. A falurombolás nem a település elárasztásával fejeződött be. Folyik a mai napig, mindaddig, míg a templomból kő sem marad hírmondónak. Romániában is bekövetkezett a rendszerváltás, véget vetve Nicolae Ceausescu diktatórikus uralmának. Úgy látszik a váltás a fejekben nehezebben megy végbe, s a mai napig van magyarellenessége. Valószínűen tartom, hogyha a templom román emlékként dacolt volna az idővel, jobban vigyáztak volna rá.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás