Nem napjaink, pedagógusokat minősítő rendszeréről esik szó, hanem az évszázadok során változó oktatói megítélésről.
A pedagógus már volt minden. Anno fáklya, a tudás felkent küldötte, átadója. Mondjuk, ők még a 19. században ténykedtek. A fáklya lobogása mécses, majd gyertya imbolygó pislákolásáig gyengült.
Volt a nemzet napszámolása. Pénzzel nem, de legalább társadalmilag megbecsülték. Nőnapon a hölgyek virágot kaptak, évvégén még osztottak jutalmat, kifizették a túlórát és a helyettesítéseket.
Aztán elmaradtak a virágok, a pénzről már nem is beszélve. Akadt, nem is egy, olyan pedagógusnap, amikor általános iskolás gyerekek adtak nyúlfarknyi, silány műsort. Természetesen az illetékes elvtárs, meg a tankerület vezetője megköszönte az áldozatos éves munkát. Központi ukázzal az ünnepségre rendelteket meg is tapsolták, majd az ünnepeltek foghatták a pléhtálcákat és sorba állhattak rántott húsért, plusz kovi ubiért.
Ha ennyi süllyedés még nem elég, ember azt gondolná, nincs lejjebb, kiábrándítom. Van. A pedagógus kapott egy állandó jelzőt: hülye tanár. Nincs tisztelet, a hivatásszeretet elismerése, meg ehhez hasonlók. Nyolc általánost végigszenvedett anyukák, apukák minősítenek. Legkönnyebb kritizálni. Nem kerül pénzbe, fáradságba. Mindenért az oktató a hibás. Vélt vagy valós sérelmek okán egyre gyakrabban nem állnak meg a verbális fenyegetésnél, megalázásnál. Bizony, tettleg is bántalmaznak, aztán baráti, rokoni körben még dicsekednek: „akkora maflást adtam a hülyének, hogy az interaktív tábla adta a másikat”.
2015. január 1-jétől a nemzet rabszolgái. A pedagógus bérek számítási képletéből kivették a minimálbér emelkedésének hatását, helyette továbbra is a 2014. évi 101 ezer 500 forintos minimálbér szerepel szorzóként „vetítési alap” néven. Így a pedagógusok reálértékben egyre kevesebbet kapnak. Lassan rabszolgabérért dolgoznak. Bár a regnáló kormánynak volt valami béremelési hókuszpókusza, ám a tanárok vajmi keveset vettek észre belőle, ráadásul a többlépcsős emelés utolsó foka igazi pofapénznek minősült, amit hivatalosan minőségi bérpótléknak kereszteltek el.
A covid járvány elterjedésével új feladatot löktek a tanerők nyakába. Nem oktatásit. Frontharcosként (a miniszterelnök adta e titulust, mert ő mindig harcol) munkahelyeket védtek. Tanítani életre-halálra (katonai hadgyakorlaton is elfogadott a két százalékos veszteség), csak, hogy az apukák, anyukák munkahelyükön dolgozhassanak, mert az országot újra kell indítani. Mit számítottak a megbetegedések, halálok, az iskolának működnie kellett. Hadd hulljon a tanár. Van másik! Amikor szakszervezetük az emberminisztérium segítségét kérte, a gyerekekkel közvetlenül foglalkozókat az oltási sorban vegyék előrébb, a tárca minisztere empatikusan állt a kérdéshez: várjanak a sorukra. A baj csak az, senki nem tudta, mikor következnének.
A pedagógusok a járvány harmadik hullámának tetőpontján is feladatukat teljesítették, míg végre miniszterelnökünk megkönyörült rajtuk. Az általános iskolákban is elrendelte a távoktatást. Halk megjegyzés: ősszel lett volna aktuális.
A pedagógus sagának még mindig nincs vége. A kormány számára hirtelen sürgőssé lett az oktatók vakcinázása. Kiderült, oltásban mégis lehet őket előrébb venni. Sőt, hirtelen nagyon sürgőssé vált. Hipp-hopp, másfél hét alatt megkapnák az első adag ellenszérumot, hogy utána visszazavarhassák őket tanítani. Vezetőinkből megint ömlik az emberi melegség, az oltások hatásának kialakulását meg sem várva, a tanerőket a számítógép mellől újra az iskolába kényszerítenék. Visszaveszik a frontharcos feladatot, mert újfent meg kell tartani a munkahelyeket. Az oktatás nem számít, csakhogy a szülő nyugodtan melózhasson. Az iskolákban teljesítők lesznek a bébiszitterek.
Itt tartunk. Nagyon nem csodálkoznék, ha két hét múlva újabb svédcsavar kerülne az oktatásba, mert amíg fáklyásnak lenni lehetett két-három emberöltőn keresztül is, addig frontharcosként szinte naponta szembesülnek valami következetlen, új kormányzati ötlettel.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás