Frankfurter Allgemeine Zeitung német lap hétfői számában írta, hogy Magyarország „egy szintre került olyan államokkal, mint Oroszország és Uganda.” Rogán Antal mégis úgy nyilatkozott, hogy nem tudja eldönteni, hogy „ez most vicc, vagy komoly”.
A magyar állampolgárok ellen elrendelt beutazási tilalom ügyéről van szó. Az amerikai intézkedés nem előzmények nélküli. Az Egyesült Államok illetékesei számtalan figyelmeztetést juttattak el az Orbán kormánynak, kifogásolva a demokratikus elvek csorbítását, a sajtószabadság megnyirbálását. A korrupciós világranglistán is több helyet rontottunk. A regnáló kormány a Magyarországra szégyen ügyet mégis skandallumként tálalja, felháborodva a nagyhatalom intézkedésén. A szájbarágós, féligazságokat tartalmazó orbáni kommunikációtól nehézzé válik az igazság kibogozása. Határainkon kívülről tisztábban láthatóak a magyarországi kedvezőtlen változások. A külföldi vélemények, figyelmeztetések megfogalmazásához kevésbé fűződnek érdekek, közel reális elemzések minősítik hazánkat.
Nemzeti érzület, identitás megőrzése, megvédése ürügyén magunkra akarjuk haragítani az egész világot? Mennyire álszent az orbáni viselkedés, amikor szabadságharcot folytat az Európai Unió ellen, miközben két kézzel kap az uniós forrásokból nekünk megszavazott milliárdok után. Európa támogatása nélkül Magyarország gazdaságilag meghalna.
Miniszterelnökünk miért vizionálja az EU ténykedést Magyarország önállóságának felszámolására tett kísérletként? Az EU az alapokmányában szavatolja minden tagállamának szuveneritását. Ezért egyszerűen érthetetlen, hogy Orbán miniszterelnökünk mi ellen és miért harcol? Ráadásul úgy küzd, hogy honfitársait félrevezeti. Kettős beszédet folytat: mást mond kint és bent. Állampolgár legyen a talpán, aki eligazodik rajta. Lehet, éppen ez a célja.
Orbán úgy akar szabadságharcolni, mint az 1848/49-es forradalom és szabadságharc politikusai és katonái, azzal az apró különbséggel, hogy Petőfiék tettekkel vívták ki és védték a függetlenséget, addig a jelenleg hatalom 2010-es fülkeforradalomról zengedez, s verbális szabadságharcot vív. Megint a kérdés: mi ellen és miért? Az EU egyenlő a Habsburgokkal?..., mert akkor lenne értelme, de így? A 155 évvel ezelőtti hősies szabadságharc a túlerő és az ország kimerülése miatt bukott el. A jelenlegi is szégyenletes bukásra van ítélve. A világ nagyhatalmai ellen nem lehet győzedelmeskedni. Miért akar a magyar vezetés minden áron tengelyt akasztani a világ legerősebb országával? Tudja valaki a választ? A második világháborúban hadat üzentünk a Szovjetuniónak, Angliának és USA-nak. Mi lett a vége? Most is felér egy hadüzenettel az orbáni viselkedés. O.V. van annyira makacs, önfejű, hogy nem keresi az enyhülést, a kiegyezést. Addig üti a vasat, amíg valami jóvátehetetlent nem tesz.
Miniszterelnökünket, a józanabbul gondolkodó honfitársaink, diktatórikus hajlamokkal megvert államférfiként ismerték meg. Néha olybá tűnik, mintha O.V. szívesen irányítaná a világpolitikát, de legalább megkerülhetetlen tényezővé kívánja magát felküzdeni. Láttunk már ilyet. Mátyás király egész életében a Német-Római császári koronáért hadakozott. Egész országát hatalmi ambíciójának szolgálatába állította. Mint tudjuk, vágya nem teljesült. Pedig akkor a magyar királyság jelentős kiterjedésű, a kor viszonyai között erős gazdasággal bíró, európai nagyhatalmi tényezőként volt jelen a politikában. Mostanság a 93 ezer és még 30 négyzetkilométerünkkel, kozmetikázott adatokkal sikeresnek kikiáltott gazdasági lufival, jelentős államadóssággal nem lehet érdemi beleszólásunk a világ alakulásába. Egyedül Orbán Viktor szeretné vagy hiszi, hogy van. Politikájával lassan eljutunk a teljes izolációig, amikor hazánkat nemcsak a Kárpát-medence hegyei, de a tőlünk elforduló országok blokádja is övezni fogja. Hazánk primer miniszterének fel kellene eleveníteni régen tanult közgazdasági ismereteit, annak is legsarkalatosabb tételét, miszerint a gazdaság határozza meg a társadalmat (és a politikát is). A szabadságharcos hevület, a politika elsődlegességét erőltető országirányitás oda fog vezetni, hogy külföldi cégek fogják elhagyni az országot (Citibank, a Tesco tervezi), kevesebb tőke és befektető érkezik Magyarországra. Csökkeni fog exportlehetőségünk. Az államilag kézben tartott gazdaság hosszabb távon nem piacképes. Az ország vezetői már elfelejtették a szocialista rendszer központosított gazdaságának összeomlását? Ha nem nyitnak vissza a piac felé, a krach újból bekövetkezhet.
A hazai gazdasági viszonyokat jól jellemzi a munkaerő elvándorlás. Egyre többen kívánnak külföldön dolgozni, letelepedni. Az itthon beígért munkahelyteremtés vontatottan halad. Alig kompenzálja az elbocsátások számát. Legalább egymillió embernek kellene még megjelennie a munkaerőpiacon, hogy a magyar gazdaság valóban növekedési pályára álljon. A valóság egészen más. A foglalkoztatottak száma alig emelkedik. Alacsonyak a fizetések. A magyar politika generálta nemzetközi elfordulás okán is hiú ábrándnak minősül egy gazdasági bumm elérése. Inkább üzemek bezárása, elbocsátások várhatók (még a közszférából is, hiszen Varga Mihály gazdaági miniszter kijelentette: szeretnék elérni, hogy az államból kevesebben éljenek meg). A lanyhuló kereslet miatt csökkeni fog a kiskereskedelmi forgalom, ami visszaveti a hazai termelést, s végső soron újabb elbocsátásokhoz vezet.
Az orbáni politika következtében a fentebb vázolt lehangoló irány körvonalazódik. Hazánk abba az életperiódusba jutott, amikor ma jobban élünk, mint holnap. 1 millió 630 ezer ember a szegénységi küszöb alatti jövedelemből tengődik. 4 milli 500 ezer honfitársunknak gondot okoz egy váratlan kiadás megfinanszírozása. A társadalmi középréteg megállíthatatlanul csúszik a szegénység felé. Magyarország jobban teljesít?
Persze a megfogalmazottakkal lehet nem egyet érteni. Attól még nem lesz több pénze az ország lakossága jelentős többségének, nem fog jobban élni. Nem mézesmadzagra, agymosásra, népbutításra van szükség, hanem munkahelyekre, európai szintű fizetésekre…, ja, és még békére, nyugalomra, a világ országainak barátságára. Most éppen ellenkező irányba haladunk.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás