MSZP: országgyűlési bizottság vitassa meg a "történelemhamisítást"

Budapest, 2014. január 24., péntek (MTI) - Az MSZP az Országgyűlésben kezdeményezte, hogy a  parlament emberi jogi bizottsága vitassa meg az "államilag irányított történelemhamisítás botránysorozatát", amely a holokauszt emlékév előkészítését is súlyosan veszélyezteti - közölte Lendvai Ildikó, az emberi jogi bizottság szocialista tagja pénteken az MTI-vel.

 

    Az ellenzéki politikus szerint a történelemhamisítás célja egyértelmű: "Orbánék az elődjüknek tekintett Horthy-rezsimet akarják tisztára mosni. Nem a magyar nemzet becsületét védik, azt azok tették, akik segítettek az üldözötteknek." Lendvai Ildikó közleményében úgy vélekedett: Orbán Viktor világossá tette, hogy ragaszkodik a német megszállás Szabadság téri emlékművének felállításához. Ragaszkodik ahhoz is, hogy a kormány történelmi kutatóintézetét az a Szakály Sándor vezesse, aki húszezer védtelen ember halálba küldését egyszerű idegenrendészeti eljárásnak tartja - tette hozzá. Mindezek nyomán, a kormányzati történelemhamisítás miatt a holokauszt emlékév hazai és nemzetközi botrányoktól lehet hangos, ez pedig csak feltépné a történelmi sebeket ahelyett, hogy gyógyítaná azokat. Ez pedig nem csak a zsidó közösséget, hanem az egész magyar nemzetet sértené - közölte a politikus.

    "Nem lehet a hősökre sem büszkének lenni ott, ahol az állam a felelősök szerecsenmosdatását végzi" - fogalmazott közleményében Lendvai Ildikó.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.