Magyarországra figyel majd az egyetemi sportvilág

Debrecen és Miskolc már 2024-re készül  Forrás: EUSA

Debrecen és Miskolc, illetve a két város egyeteme rendezi majd a 2024-es EUG-t (European University Games), vagyis az Európai Egyetemi Játékokat. Az EUSA, vagyis Európai Egyetemi Sportszövetség rendezvénye a Debreceni Egyetem, illetve a Miskolci Egyetem történetének egyik legnagyobb sportrendezvénye lesz.

A 2024-es nyár igen jelentős lesz a magyar, illetve a debreceni sortélet szempontjából egyaránt. Arról már korábban írtunk, hogy hazánk a 2024-es esztendőben többek között társrendezője lesz a női kézilabda kontinensviadalnak. Az egyetemi sport szempontjából is jelentős év lesz. Ugyanis a cívisvárosba és Miskolcra költözik Európa egyetemi sportvilága. Az EUG előzményeképp Debrecenben, többek között a főtéren és az Egyetem téren is találkozhatunk majd bőséggel sportolókkal, hiszen 2023 júliusában például az egyetemnél rendezik majd az U18-as 3x3-mas kosárlabda világbajnokságot. Rá egy évvel pedig érkezik az európai egyetemi sport legszínvonalasabb, legnagyobb rendezvénye, az EUG, július 12. és 24. között. Debrecen többek között olyan rangos megmérettetéseknek lesz majd otthona többszáz versenyző fogadásával, mint a futsal, a 3x3-mas kosárlabda, a kézilabda, vagy épp a vízilabda. A társrendező város, Miskolc pedig többek között a nagypályás kosárlabdának, a labdarúgásnak, az asztalitenisznek vagy épp a röplabdának is teret biztosít majd. A rendezvény szempontjából, illetve már a 2023-mas sportesemények esetében is különösen fontos az önkéntesek jelenléte. Ennek apropóján tartottak az Önkéntesen Napján, december 5-én előadást a Learning Centerben. A programon csaknem száz leendő önkéntes középiskolásnak mutatták be a megrendezendő tornákat. Kerekasztalbeszélgetésen számoltak be önkéntesek, promóterek, sportolók, akik a 2022 nyári, Lodzban rendezett EUG-n vettek részt a Debreceni Egyetem delegációjának tagjaiként, majd közös játékkal vezették be a jelenlévő gimnazistákat a sportönkénteskedés rejtelmeibe. Az érdeklődők korábban már a DExpón, a DE nyílt napján is megismerkedhettek az EUG-al.

Ami azt illeti, nyugodtan mondhatjuk, hogy Debrecen valóságos fellegvára a nyári nemzetközi és hazai sportrendezvényeknek, hiszen évről-évre kivívja többek között a FIBA elismerését a 3x3-mas kosárlabdatorna sikeres szervezésével, vagy épp a fesztiválozó nemzetközi nagyközönség tiszteletét a Campus Sportfesztivállal. Ezúttal azonban, a következő két esztendőben a városon belül az ország egyik, méltán legnépszerűbb felsőoktatási intézménye, a Debreceni Egyetem is történelmi mérföldkőhöz érkezik majd, ami az egyetem sportéletét illeti.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.