Kupadöntős a DEAC

Borisov betör  Fotó: deacbasket.hu

Vasárnap esti 74-58-as Pécs elleni győzelmével megtartotta kupaesélyeit a DEAC férfi kosárcsapata az NB1/A 13. fordulójában. Mivel az Alba győzött Sopronban, a DEAC a 8. helyen maradt, ezzel megszerezve a Magyar Kupában való indulás jogát.

A Debreceni Egyetem csapata szokásos hazai formáját nyújtotta és példás védekezéssel végig vezetve múlta felül Csirke Ferenc tanítványait. Az Oláh Gábor utcára 1300 szurkoló látogatott ki, ezzel a hivatalos befogadóképességet is túlszárnyalta a nézőszám.

A rangadó az eredeti időponthoz képest fél órával később, 17:30-kor kezdődött. Először Manigat, majd Borisov is betalált kintről, amire a vendégek válogatottja, Horti Bálint felelt. Manigat folytatta a triplázást, Horti ugyanígy, de ez sem volt elég a PVSK zárkózására és az első negyed végén máris tízet számolhatott a hazai publikum. Az állás 25-13.

A második játékrészben Velkey János megtörte rossz szériáját és két gólpasszt kiosztott, majd a védekezésben is megállta a helyét blokkolásával. Dugat révén sok volt a debreceniek eladott labdája, ez pedig lehetőséget kínált a pécsieknek kisebb zárkózásra. Godwin Omenaka is visszatért Berényi Sándor technikai szünete után, majd két kiváló blokkot is bemutatott. A félidőt az utolsó másodpercben Manigat koronázhatta volna meg félpályás kosárral, de videózás után ezt nem adták meg dudaszó utáni eldobás miatt. A félidei eredmény 39-26.

A harmadik tízpercben Milos Borisov is visszatért igazi lendületébe és ziccerekkel, triplákkal, tempókkal egyaránt eredményes volt. A negyed csúcsát jelentette, amikor a DEAC közönsége húszig számolhatott és Csirke Ferenc számára végleg elveszett a győztes évzáró reménye. Horti Bálint minimális fénysugarat jelentett mesterének, de csak szépségtapaszként szolgáltak a pontjai. Az utolsó felvonást magabiztos 61-35-ös vezetéssel várhatták Berényi Sándor tanítványai.

Godwin zsákolt, majd a saját palánkja alatt is leiskolázta a vendégeket. Egy utolsó rohamot még megpróbált a PVSK, de komolyabb veszélyt már nem jelentettek a támadásaik. A végén magabiztos DEAC-siker született: 74-58.

A biztos kupaindulást egy 37 pontos győzelem jelentette volna, de mivel erre reális esély nem volt, az izgalom a meccs után sem hagyott alább. Debrecenben a Fehérvár soproni győzelméért szorítottak és az Alba meg is tette azt a szívességet, hogy az SKC-t 70-80-as végeredménnyel a DEAC alatt tartotta. A fekete-fehér gárda története során először szerepel a Magyar Kupa nyolcas döntőjében.

A mezőny legeredményesebb játékosa Milos Borisov lett 28/12-vel, míg a vendégeket Horti vezette 18/3-mas mutatóval.

Továbbra is csak egyetlen csapat tudott diadalmaskodni a debreceni oroszlánbarlangban. Milos Borisovra nem találnak megoldást az ellenfelek és rendre a mérkőzés legjobb eredményét produkálja. Omenaka és Amigo támadólepattanói nagy százalékban érnek újabb pontokat és előbbi védőmunkája is kiemelkedően eredményes. Daniel Amigo meccsről-meccsre jobb eredményt produkál. A szerzett pontjaiban és a sikeres lepattanóiban is gyorsan növekedő tendenciát mutat.

Berényi Sándor csapata számára egy kisebb pihenő következik, január 9-én, szerdán a Körmend otthonában küzdenek majd első idegenbeli győzelmükért. Január 13-án, vasárnap pedig a Kecskemét ellen lépnek pályára hazai közönség előtt.

Barna Marci

DEAC - PVSK–VEOLIA 74-58 (25–13, 14–13, 22–9, 13–19)

DEAC: Dugat 2, MANIGAT14/12, BORISZOV 28/12, IVOSEV 13/6, Amigo 12

Csere: Omenaka 2, Bognár, Polyák, Velkey 3/3, Kósa

Edző: Berényi Sándor

PVSK: Pongó Máté 13/9, Taylor 12, Csirics 6, Budimir 3/3, Horti 18/3

Csere: Demeter, Olasz, Simon K. 4/3, Antóni 2

Edző: Csirke Ferenc

 

Berényi Sándor: – Hazai pályán eddig nincs okunk a panaszra, hiszen egy kivétellel mindig győztünk. A siker ellenére sokallom az eladott labdák számát, illetve a rendezetlen védelem elleni játékunkon is van még mit csiszolni. A pozitívumokra koncentrálva a védekezésünket emelném ki, sikerült megvalósítanunk, amit a rövid felkészülési időnk alatt elterveztünk. Boldog új évet kívánok!

Csirke Ferenc: – Nincs igazán mit mondanom, a mai mérkőzést egy hosszabb beszélgetés keretein belül kell majd kielemeznünk a fiúkkal. Megérdemelt hazai siker született. Boldog új évet kívánok! (forrás: DEAC)

 

 

 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.