Kunhalmi Ágnes az új budapesti MSZP-elnök

Kunhalmi Ágnes

Budapest, 2014. július 3., csütörtök (MTI) - Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselőt választották az MSZP budapesti elnökének.

A hírt a megválasztott elnök közölte újságírókkal csütörtökön Budapesten, az MSZP-székház előtt. Elmondta, hogy ő 53 szavazatot, a másik jelölt, Tüttő Kata fővárosi közgyűlési képviselő pedig 48 szavazatot kapott.

Kunhalmi Ágnes azt mondta, nagyon büszke arra, hogy szoros versenyben választották elnöknek. Van értelme a versenynek az MSZP-ben, a párt él, van jövője - fogalmazott.

Szerinte a budapesti tisztújítás sem szól másról, mint baloldal megújításáról.

Arra a kérdésre, mikor lesz a baloldali pártoknak közös főpolgármester-jelöltjük, Kunhalmi Ágnes azt mondta, hamarosan meg fogják tudni. Véleménye szerint Tarlós István jelenlegi főpolgármester, a Fidesz jelöltje nem tudja megvédeni a kormányzati rombolástól a fővárosiakat.

Ma Budapestet gazdasági és politikai értelemben teljesen tönkre akarják tenni, ezt Tarlós István nem tudja megakadályozni, egy valaki tudja megakadályozni, a fővárosi lakosok - fogalmazott.

Szerinte a főváros az egész országért felelősséggel tartozik, ami a fővárosban ma történik, az fog vidéken is történni. Kunhalmi Ágnes véleménye szerint lehet azt mondani, hogy lesz villamos Hódmezővásárhelyen, de ha Budapest tönkremegy, és a fővárosiak nem állnak a sarkukra, akkor az a villamos le fog rohadni.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.