Fidelitas: a Krétakör politikai célokra használt támogatásokat

Budapest, 2014. június 26., csütörtök (MTI) - A Fidesz ifjúsági társszervezete arról kérdezi Gulyás Mártont, a Krétakör Alapítvány ügyvezetőjét, hogy a szervezet korábban is politikai kampányolásra, pártpolitikai célokra használta-e fel a norvég alapból származó és egyéb támogatásokat.

A Fidelitas az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében felidézte: Gulyás Márton a napokban kijelentette, hogy a Krétakör Alapítvány nem működik együtt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatallal (Kehi), amely a Norvég Civil Támogatási Alaptól elnyert pénzek felhasználását ellenőrzi.

Gulyás Márton elmondta - folytatták -, hogy alapítványuk 120 ezer eurót, azaz 36 millió forintot kapott a norvég alaptól, ám az ügyvezető „elkotyogta” az ATV-n, hogy a pénzből politikai célokat szolgáló akciókat is finanszíroztak, például tüntetést szerveztek a Miniszterelnökséget vezető Lázár János ellen.

„Miközben tehát a Krétakör képmutatóan hangsúlyozni igyekszik civil, szakmai tevékenységét, vezetője nyíltan vállalja, hogy a norvég alaptól elnyert támogatásból lejárató politikai tüntetéseket szervezett az alapítvány” - írta a Fidelitas, hangsúlyozva: közösségi tevékenységre fordított közpénzekkel minden civilizált országban el kell számolni.

„Ha az ügyvezető úr nem akar elszámolni az elnyert forrásokkal, akkor azzal azt sugallja, hogy takargatnivalója van” - fogalmazott a kormánypárt ifjúsági társszervezete.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.