Eurovíziós Dalfesztivál - Hivatalos megnyitó Koppenhágában

Koppenhága, 2014. május 4., vasárnap (MTI) - Ünnepélyes keretek között, a részt vevő delegációk vörös szőnyeges bevonulásával tartották vasárnap este Koppenhágában az idei, sorrendben 59. Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos megnyitóját, amelyen 37 ország előadói vonultak be a dán főváros Városházájára, ahol aztán egy nagyszabású parti indítja el a verseny hetét.

A Városház téren több száz fős rajongói tömeg, és a sajtó várta az autókon érkező versenyzőket, akik közül elsőként a tavalyi győztes, Emmelie de Forest dán énekes haladt végig a vörös szőnyegen, őt követte a svéd induló, Sanne Nielsen, az izraeli Mei Feingold, majd következtek a többiek, 19-ikként a magyar induló, Kállay-Saunders András.  A magyar énekest sokan a verseny egyik lehetséges meglepetéseként tartják számon, talán ennek köszönhető, hogy a Városházára menet nagyon sok kérdést kapott a tévés stáboktól, és sok autogramot is kiosztott. Az MTI-nek azt mondta, nagy öröm számára ez a fogadtatás, és igyekszik helytállni a versenyen. Kállay-Saunders András kedden, az első elődöntő utolsó fellépőjeként adja elő Running című dalát, amelyet Szakos Krisztiánnal közösen írt. Az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét szombaton rendezik Koppenhágában, Refshaleö szigetén, a B&W Hallernében, egy hatalmas hangárban, amely korábban hajógyárként működött.

Az Eurovíziós Dalfesztivált Frank Jensen, Koppenhága főpolgármestere nyitotta meg. A dán főváros minden bizonnyal az eddigi legzöldebb házigazdája a verseny 1956-ban kezdődött történetének: 2025-re a világ első szénmentes városává kíván válni. Koppenhága idén az Európa Zöld Fővárosa címet viselheti, kikötőjének strandján fürdeni lehet a tengerben és számos park található városszerte.

"Nagyszerű érzés visszatérni a dalfesztiválra, még ha idén nem is versenyzek, ám részese vagyok az eseménynek. Ez az első alkalom, hogy hivatalos dala van a versenynek, amit én írtam és a jövő szombati döntőben fogom elénekelni" - mondta Emmelie de Forest az MTI-nek.  A dán énekesnő tavaly Only Teardrops című dalával nyerte meg a versenyt, az idén pedig Rainmaker című száma az Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos dala. A még mindig csak 21 éves előadó az MTI kérdésére azt mondta, több szám is tetszik neki az idei felhozatalból, a legjobban talán a norvég Carl Espen Silent Storm című dala. (Korábban ezt a számot nevezte meg kedvencének Kállay-Saunders András is.) Hozzátette: jónak tartja a holland dalt, a The Common Linnets Calm After The Storm című dalát és természetesen a dán induló, Basim Cliche Love Songját is.  Hangsúlyozta: az éneklés a szenvedélye, a tavalyi győzelem óriási lökést adott pályájának, és valószínűleg ősszel új albummal jelentkezik.

Az idei dalfesztivál egyik különlegességének számít az osztrák induló, a 26 éves Conchita Wurst, aki férfiként, Tom Neuwirth néven született, de női külsővel és szakállasan fogja Ausztriát képviselni Rise Like A Phoenix című dalával. "Nem gondolok az esélyekre, de mindent bele akarok adni, a színpad az a hely, ahol azt érzem, bármit megtehetek, és most három percem lesz erre az Eurovízión" - fogalmazott az előadó az MTI-nek.  A Conchita Wurst alteregót három éve használó előadó azt mondta, talán sokszor nem könnyű az érvényesülés, de ez az élete, az éneklés, emellett a modellkedés és a házigazda szerep különböző műsorokban szintén nagyon érdekli.   Rise Like Phoenix című dala olyan, akár egy James Bond-film betétdala. "Pontosan ez volt a célom, egy ilyen dal, imádom a James Bond-széria Shirley Bassey által előadott zenekari betétdalát. Egy ilyen lehetőség talán csak egyszer adódik egy ember életében, én pedig élni akarok vele" - tette hozzá Conchita Wurst.

Az Eurovíziós Dalfesztivál keddi és csütörtöki elődöntőit, illetve szombati döntőjét az M1 21 órától élőben közvetíti.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.