3X3 csütörtökön: remek hangulat, menetelő magyar lányok

A győztes négyes  Fotó: Debreceni Sportcentrum

Csütörtökön sem pihentek az ifjú 3X3-as kosarasok. A Debrecen főterén rendezett korosztályos világbajnokságon magyar részről ezúttal a lányok folytatták menetelésüket a keddi győzelem után.

Svájc legyőzése után már csak Észtországgal kellett szembenéznie Szabó Zitáéknak, hogy továbbjussanak a D-csoportból. A keddi magabiztos diadalt követően újabb sikerre volt szükség, hogy biztosan a csoport élén zárjanak, ezzel pedig elkerüljék a második helyezettre váró Egyesült Államokat. Az este 9 órai kezdésre szépen benépesült a nagyjából ezer fős aréna, a szurkolók pedig hamar rákezdtek a biztatásra. A lányok a támogatást meghálálva magabiztosan kezdtek, ám egy-két védelmi hibát, palánk alatti figyelmetlenséget kihasználva zárkóztak az észtek. A hajrához érkezve mindössze egyetlen pont maradt a különbségből, az észtek már a vezetést is átvehették volna egy távoli, kettő pontot érő találattal, ám a csajok megőrizték hidegvérüket. A meccs utolsó perceiben a tribünön elindult mexikói hullám és a szüntelen szurkolás megtette hatását az ifjú hölgyeknél. Fontos pillanatban blokkoltak, nem hagyták egyenlíteni ellenfelüket, s, hogy biztos legyen, labdát szereztek. A végén a lehető legkisebb különbséggel, de megnyertük a kiélezett csatát. A csapat és az edzők a közönséggel együtt énekelték a magyar 3X3-indulóvá emelkedett Reptér című slágert.

Összességében tehát eredményesnek mondható a csütörtöki nap. Az időjárás is kegyes volt, az eső is a felhőkben maradt, a lelátó is megtelt, végül pedig a magyar lányok is nyertek. Csoportelsőként jutottak a szombati negyeddöntőbe. Az U18-as csoportkörben magyar vonatkozású találkozót a fiúknál fognak még rendezni. A srácok péntek este Dominikával, majd remélhetőleg győztesként folytatva Oroszországgal csapnak össze. 

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.