Vezetőváltás: két szín, egy út

Szabó Péter és Ábrók Zsolt

Újabb mérföldkő közeledik a debreceni piros-fehér sportéletben, hiszen július 1-jétől Ábrók Zsolt lép cégvezetői pozícióba, ezzel pedig egyfajta központosított rendszer születik majd.

Ábrók Zsolt, a DVSC Kézilabda Kft. jelenlegi ügyvezetőjének szerepvállalásával egységesedik majd a DVSC vezetése, így külön a DVSC Futball Zrt.-ben nem lesz cégvezető, s a DLA Utánpótlás Nevelő Nonprofit Kft. különálló ügyvezetői pozíciója is megszűnik. Ábrók Zsolt így Róka Gézát és Makray Balázst váltja.

Szabó Péter elnök szerint szükség van egy efféle változásra, hogy gazdasági biztonságot és hatékony irányítást lehessen elérni. Ábrók Zsolt felkérését Szabó Péter a kézilabdaklubnál betöltött sikeres munkájával indokolta, s, hogy az ottani tudást majd a labdarúgás esetében is eredményesen kamatoztathatja. A változás tehát azzal is jár majd, hogy a cél közös lesz: erős, magas színvonalú keretek kialakítása, a célként kitűzött eredmények megvalósítása és a versenyképes teljesítmény. A változással pedig a kézilabda- és labdarúgócsapat egy, közös, piros-fehér „márkanév” alá szerveződik.

A szurkolók és a debreceni sportrajongók számára egyébként mi sem lehet meggyőzőbb Ábrók Zsolt, a helyi kézilabdáért tett munkásságát illetően, hogy a 2010-es évek hajnalán tapasztalt jelentős gazdasági mélyrepülés, s szinte csődközeli válság után ő formálta újra élcsapattá a Vasutas hölgyek alakulatát.

Kudor Kitti tanítványai jelenleg a hatodik helyen menetelnek a bajnokságban, s hamarosan kupa négyes döntőt vívnak. A labdarúgók pedig a másodosztály második helyén állnak, s az élvonalba való visszajutásért harcolnak.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.