Választás 2014 – 1,8 milliárd helyett 3 millió forint

Budapest, 2014. március 28., péntek (MTI) - Alig több mint 3 millió forint büntetést fizettek be eddig a pártok a Nemzeti Választási Iroda (NVI) számlájára a későn visszavitt ajánlóívek miatt.

Az iroda pénteki, a honlapján közzétett tájékoztatása szerint az egyéni választókerületi bizottságok összesen mintegy 1,8 milliárd forint büntetést szabtak ki 71 pártra, pártszövetségre, illetve jelöltre.

A legnagyobb, több mint 651 millió forintos bírságot a Keresztény Magyarok Szövetségére szabták ki, de százmillió forint feletti összeget kell befizetnie a Határon Túli Magyarok Pártjának (105 millió forint), a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak (146 millió), a Társadalmi Béke Pártnak (167 millió), valamint az Új Dimenzió Pártnak (121 millió).

A büntetést, vagy annak egy részét a 71 érintett szervezet, illetve jelölt közül mindössze kilencen fizették be, köztük a Fidesz-KDNP (304 ezer forint), a Lehet Más a Politika (1,37 millió), valamint a baloldali összefogás pártjai (660 ezer forint).

Pálffy Ilona, az NVI elnöke egy korábbi sajtótájékoztatóján azt mondta, várhatóan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hajtja be az ajánlóíveket vissza nem adó jelöltekre és pártokra kirótt büntetések jó részét.

Tájékoztatása szerint a választási irodák több mint 478 ezer ajánlóívet adtak ki, ebből mintegy 37 ezret nem vittek vissza a jelöltek, illetve a nekik ajánlásokat gyűjtő pártok a jelöltbejelentésre a határidőig.

Az egyéni választókerületi bizottságoknak - a választási irodák tájékoztatása alapján - döntést kellett hozniuk arról, hogy a kiszabott bírságot meddig kell befizetniük az érintetteknek az NVI számlájára.

A törvény nem tesz különbséget a tekintetben, hogy az ajánlóíveket milyen okok miatt nem vitték vissza; egységesen minden egyes hiányzó aláírásgyűjtő ív után 50 ezer 750 forintos bírságot kell kiszabni.

Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke korábban azt elmondta, volt olyan szervezet, amelyik száz ajánlóívet nem vitt vissza, ám az első fokon eljáró egyéni választókerületi bizottság - feltehetőleg tévedésből - csak egy ajánlóív után szabott ki büntetést, azaz mintegy 50 ezer forintot. Hozzátette: a párt megfellebbezte a döntést, és mivel az NVB észlelte a hibát, a többi 99 ajánlóív után is kiszabta a büntetést, amely így 5 millió forint fölé emelkedett.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.