Újraélesztenék Lindát, ha…

Martin Csaba

Lehetséges, hogy hamarosan viszontláthatjuk a magyar mozikban az ország kedvenc akciólányát, Lindát. A debreceni születésű Martin Csaba és stábja Linda visszatér címmel négyperces teasert tettek ki a netre, amelyben a Lindát alakító Görbe Nóra, illetve a Johnny Gold - a magyar celeb című websorozatból ismert Tánczos Tamás randevúznak a nehézfiú Pindroch Csabával. A Dobogó kövek és a Johnny Gold alkotója, Martin Csaba egy reklámfilmben dolgozott együtt Görbe Nórával, és akkor merült fel az ötlet, hogy mi lenne, ha folytatnák a Lindá-t.

- Mesélne egy kicsit a filmes múltjáról?

Martin Csaba (1976): - Első perctől kezdve a fikciós műfaj érdekelt. Bár jelenleg abból élek, de nem akartam videoklipeket, reklámfilmeket rendezni, mindenképp saját fiktív történeteim megvalósítása volt a cél. Az ezredforduló körül kezdtem ismerkedni a rendezéssel, színjátszással, vágással, de nagyon bagatell dolgokat sikerült csinálni. Az első komolyabb játékfilmet 2002-ben csináltam Mesterséges magány címmel, de sosem került bemutatásra. Hála istennek! A következő öt évben egy tévésorozatot próbáltunk összehozni Szegények és csúnyák címmel, de csak egy pilot epizódig jutottunk. 2007-ben forgattam aztán az Indigóember című filmemet, amit már bemutattak a 39. Magyar Filmszemlén, és 2008-ban a Dotkom Média forgalmazásában DVD-n is megjelent. 2009 tavaszán rendeztem az angol nyelvű Brooklyn című filmet, amit részben az etyeki filmstúdióban forgattunk. Ez is egy filmszemlén debütált, aztán pár filmklubos vetítés után parkolópályára került. Még ugyanebben az évben, ősszel kezdtem forgatni a Dobogó köveket, ami rendkívül alacsony költségvetése ellenére 2010-ben országosan mozis forgalmazást kapott. 2011-ben indítottam el a Johnny Gold - a magyar celeb című websorozatot, ami Magyarországon nagyon szép nézettségi mutatókat hozott ebben a műfajban. A filmjeimet többnyire magam írom, rendezem és vágom. Bevállalom a gyártásvezető, producer feladatát is, és gyakran színészként is feltűnök. 2009-ben megalapítottam a Drastique nevű céget, amin belül a Drastique Pictures filmgyártással, a Drastique Records zenei produkciókkal, a Drastique Games pedig iPhone-ra fejlesztett játékokkal foglakozik. Bár a hangsúly mindenképp a filmes vonalon van.

- Ki is ez a Johnny Gold?

- Johnny Gold egy „mesterségesen” megalkotott, interneten befuttatott „kísérleti” celeb karakter. A Tánczos Tamás által megformált alak egyfajta karikatúrája a mai médiavilágnak. Johnny Gold a világhálónak köszönhetően hamar közismert lett. A klipek közel milliós nézőszámot értek el, a websorozat első részét pedig kb. 170 ezren látták. Záhonytól Szombathelyig voltak meghívásaink, bár főleg csak iskolai rendezvényekre. A tornatermekben még a csilláron is lógtak volna, ha lett volna csillár. Ennek ellenére sokan próbáltak meggyőzni minket, hogy semmi értelme annak, amit csinálunk. Pénzt nem lehet vele keresni, maximum az útiköltséget meg egy kis proteinre valót.  Viszont nyereséges vállalkozást lehetett volna szervezni a kezdeményezésből, ha az egyszemélyes kis kiadómtól átveszi egy nagyobb menedzsment Johnny zenei fellépéseinek szervezését. A nagyobb lemezkiadók azonban megkeresésünkre vagy elutasítóan reagáltak, vagy legtöbbször sehogy sem. Pedig Johnnyra nem kellett volna költeniük, mert mi megcsináltuk a kész karaktert, a klipjeit, promóját. Őt csak be kellett volna rakni a „választékba” és kiajánlani X forint plusz áfáért. De lehet, hogy nem akartak konkurenciát csinálni a saját „gyerekeiknek”. Most, megpróbálunk az egész produkcióval külföldön futni egy kört. A Johnny Gold magyarul Arany Jani, külföldön már nem cseng olyan jól. Ráadásul a nagyvilágban több Johnny Gold is van, úgyhogy Bobby Muskle néven fogjuk újratölteni a szériát.

- Mit csinál mostanság Tánczos Tamás ( J. Gold)?

- Az angol nyelvű forgatások miatt rendszeresen találkozunk. Bár Tamás élete gyökeresen megváltozott. Otthagyta a konditermek világát, Derecskére költözött családjával, és a mezőgazdaságban tevékenykedik.

- Mikor találkozott először a filmezéssel?

- Hat-hét évesen már képregényeket rajzoltam. Gyerekkoromban az asztma egyik elég szerencsétlen változatával küzdöttem, ha mozogtam, fulladtam, úgyhogy a négy fal között, sőt leginkább a fejemben éltem.  Ezért, amíg a többi gyerek a játszótéren gördeszkázott, focizott, bringázott, vagy szipuzott, addig én „odabenn” történeteket találtam ki. Idősebb korban hamar rájöttem, hogy ezekből senki sem fog filmet csinálni, mert nálunk a „romcomos” meg az ’56-os filmek mennek, úgyhogy folyamatosan képeztem magam, hogy rendezőként, producerként, vágóként is alkalmas legyek saját ötleteim megvalósítására.

- Az utolsó nagy munkája, a Dobogó kövek. Ez, a nagyjáték film felkerült az országos mozik műsorára is. A film a kritikusoktól kapott hideget-meleget…

- Főleg, hideget.

- A vírus videón groteszk hangvételben egy producerrel elmondatta, hogyan kell nyereségesen filmet készíteni Magyarországon.

(https://www.youtube.com/watch?v=WV0KNNFr68g) Mégsem tartotta be ezeket a fontos ajánlásokat.

- Hát, igen. Nem pályáztunk állami támogatásra, nem volt országos kereskedelmi televíziós szponzorunk. Már az elején tudtuk, hogy a saját sírunkba fekszünk bele. Mégis vállaltuk. A szereplők miatt is kritizáltak minket. Pedig, a különböző fórumokon csak azt olvastuk előtte, hogy elég már a Szabó Győzőkből és a Csányi Sándorokból. Jó lenne néha egy új, ismeretlen arc a vásznon. Itt volt a Dobogó kövek, tele új alakokkal. Erre, felhördültek, hogy kik ezek, hol van Szabó Győző és Csányi Sándor?  Itthon nem tudják feldolgozni, hogy színművészeti végzettség nélkül, hogy szerepelhet valaki egy filmben. Aztán ezek az emberek hazamennek és megeszik, amit az asszony főz. Pedig, a feleségnek sincs szakács képesítése. Ez nem agysebészet. Szerintem, az utcán sétáló emberek közül minden harmadik-negyedik alkalmas egy kisebb szerep eljátszására. Hányan színészkedünk nap mint nap. A 80-as években a határoknál például rengeteg Oscar-díjas alakítást láthattunk.

- Az egyik kritikus szerint, komolyabb promóció nélkül moziba vinni a filmet kész öngyilkosság.

- A mozi bemutatót tizenegy tesztvetítés előzte meg az ország különböző városaiban. Ide, random módon a Facebookról hívtunk ötven embert, úgy, hogy mindenki hozhat magával még egy embert. Városonként, tehát száz ember előtt vetítettük le a filmet. Az összes előadáson vették a poénokat, és kicsiknek, nagyoknak egyaránt tetszett a film. Ezért, döntöttünk úgy, Tímár Dávid (Tímár Péter fia) társ producerrel, hogy mehet az országos vetítés. A reklámra már nem nagyon maradt pénz. Bíztunk benne, hogy fiatal filmesek, akik újságíróként dolgoznak itt-ott, majd jó hírét viszik a filmnek. Kis naivak voltunk.

- Sokan bírálták a film technikai hátterét.

- Igen, halottam én is ezeket a „hangokat”, hogy kézi kamerával, amatőr módon készült a film. Ez nem teljesen igaz. Ötszörös Aranyszem-díjas operatőrrel dolgoztunk, kamionnal jöttek a lámpák, Red mozikamerával forgattunk. Sikerült barterezni sokat, meg előre elosztogattam a film bevételét a partnereknek. Sokan örvendték a káromat, azt hitték, hogy a film bevétele egyenesen a zsebembe vándorol. A szereplőkre ráhúzták, hogy egy amatőr debreceni baráti kör aranyos próbálkozása. A történet, pedig a Guy Richie féle Blöff másolata. Aztán kiderült, hogy akik ezt mondták, egy része nem is látta a filmet, csak ugyanazt szajkózzák, amit a véleményvezér mond. A véleményvezér pedig nem tudta hova tenni a Dobogó köveket, mert nem látott még ilyet. És szerinte úgyis minden magyar film nyúlás, úgyhogy ez is biztos az. Sikerült megkérdeznem amúgy a „véleményvezért”, hogy ugyan miért is Blöff másolat a filmem, és azt mondta, azért, mert van benne egy karakter, akit Lámpás Jocinak hívnak és az olyan Guy Ritchies hangzású. Erre mondja a svéd, hogy „no comment”.

- Mit változtatnál a filmen, utólag?

- A hangja nagyon rossz volt a filmnek. A forgatás először élő hanggal ment, de a végére praktikus okokból utószinkronra kellett váltanunk. Élő hanggal nem tudott volna elkészülni a film a szűkös forgatási napok miatt. Nem volt idő megvárni, hogy minden villamos és repülőgép csendben maradjon. Az utószinkron viszont abszolút kiöli a jelenetekből az intimitást. De legalább tudjuk, hogy ilyet többet nem csinálunk.

- Mennyibe került pontosan a film?

- Nem volt drága. Azt mondom, hogy egy hét számjegyű összeg.

- Akkor egy millió fölött van a szám.

- Igen, és tíz millió alatt. Az indigóember című filmem százhatvannyolcezer forintból készült.

Mindenki kalandvágyból jött a forgatásra.

- Mi van Lindával? (http://aeonflux.blog.hu/2013/01/02/promo_trailer_linda_visszater )

- Úgy tűnt, Magyarország leghíresebb akciósztárja Linda egy nagyjátékfilm erejéig ismét visszatérhet a mozivászonra. Összeállt egy forgatókönyv, egy nagyszerű stáb, megvolt a terepszemle, a szereplők kiválasztása, a tételes költségvetés. A finanszírozás is egyenesben volt, aztán az utolsó percben kisiklott. Ahogy az lenni szokott. Így aztán beadtuk a Filmalaphoz, de ott visszadobták azzal az indokkal, hogy Linda fölött már eljárt az idő. Volt olyan opció, hogy talán elkészülhet a film, ha Lindát beteszem a háttérbe, és behozok helyette egy fiatal csajt, mondjuk, mint Linda lánya. De ezt a kompromisszumot nem vállaltuk be. Akkor inkább ne legyen Linda film, csinálunk mást.

- Ön, most Pesten, vagy Debrecenben él?

- A lakcímkártyámon még mindig az az újkerti cím van feltüntetve, ahol felnőttem, de gyakorlatilag az elmúlt hat évben Pesten éltem. Az a baj, hogy oda tömörül a szakma. Ott vannak a lehetőségek, a legtöbb szakember. A Dobogó kövek egy ízig-vérig debreceni film volt, de kongott itthon a mozi. Ennek ellenére szívesen csinálnék Debrecenben filmeket, de előbb ahhoz még össze kell hoznom pár dolgot Pesten, vagy remélhetőleg még nyugatabbra.

dalnoky

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.