Tízmilliárd az állami tankönyvrendszerre

Budapest, 2014. március 21., péntek (MTI) - Több mint tízmilliárd forintot csoportosított át a kormány az állami tankönyvfejlesztés- és kiadás feltételeinek megteremtésére - javarészt állami tulajdonszerzéssel kapcsolatos kiadásokra - a tartalékból.

A legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat az összeg nagy részét, 8,7 milliárd forintot az állami tulajdonszerzéssel kapcsolatos költségvetési fejezetbe csoportosítja át, azon belül is a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) tulajdonosi jogaival összefüggő kifizetésekre.

A „Tanácsadók, értékbecslők és jogi képviselők díja” jogcímcsoportban további százmillió forintot biztosítanak az MNV tevékenységével kapcsolatos egyéb kiadásokra.

A pénz többi részét, mintegy 1,3 milliárd forintot az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) kapja.

Az Országgyűlés tavaly decemberben hozott döntésével minősítette állami feladattá a tankönyvellátást. A jogszabály értelmében az állam 2013. szeptember 1-jétől felmenő rendszerben biztosítja az ingyenes tankönyvellátást az elsőtől a nyolcadik évfolyamig. Az iskolák fő szabály szerint évfolyamonként és tantárgyanként a tankönyvjegyzékben szereplő két tankönyvből választhatnak. A törvény a tankönyvek fejlesztését és kiadását egy állami szerv - a most 1,3 milliárd forinthoz jutó OFI -, megrendelésüket, beszerzésüket és az iskolákba eljuttatásukat pedig a már működő könyvtárellátó feladataként rögzíti.

Egy tavaly decemberi kormányrendelet - amely kijelölte a tankönyvellátásban közreműködőket -, emellett a nemzeti köznevelés tankönyvfejlesztése és tankönyvellátása minőségének értékelésére létrehozta a független, országos Nemzeti Tankönyvtanácsot.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.