Szenvedélye a sport. A kosárlabda szerelmese, a sportág elkötelezett híve és országos tiszteletnek örvendő szakembere. A DEAC kosárlabda-szakosztályának vezetőjeként a férfi csapattal magyar bajnoki 4. helyezést ért el, a Magyar Kupa döntőjében pedig ezüstérmet ünnepelhetett a fekete-fehérekkel. Becsky Istvánnal beszélgettünk, régóta tartó sportbarátságunk okán tegeződünk.
- Szakosztályvezetőként a pálya szélén szoktál ülni, együtt élsz a meccsekkel. Mennyire jelent ez konfliktusforrást a játékvezetőkkel, a szövetség képviselőivel?
- Azt gondolom, nagyon jó a viszony. Nincs személyes konfliktus. Persze, vannak a mérkőzéseken olyan helyzetek, amikor azért különösen uralkodni kell magán az embernek, amikor nagyon bele szeretném hajszolni a csapatot a győzelembe. Rossz szándék azonban soha nincs bennem. A találkozók után mindig megmarad a korrekt viszony, nincs szó olyasmiről, hogy bármi következménnyel járót tennék. Számomra, mondhatni, a „harmadik gyermek” a debreceni kosárlabda, szurkolók, szakmabeliek rengetegen kommunikálnak a csapattal rajtam keresztül. Összességében szerintem ennyi vehemencia belefér.
- Meglátásod szerint milyen a klub és a szurkolók közti kapcsolat?
- A szurkoló azért van, hogy szórakozzon, hogy elégedett lehessen. Szerintem szoros, jó a viszony. Igyekszünk minden szurkolói igényt kielégíteni, akár idegenbeli meccsekre, szurkolói busszal. Arra is törekszünk, hogy a tábor meccsről-meccsre gyarapodjon. A célt mindig szem előtt tartom, hogy igazán családi esemény legyen a kosárlabdamérkőzés. A sportágért élek-halok, arra törekszem, hogy mindenki a lehető legjobb közegben láthassa a mérkőzéseket.
- A szezon eredményesen zárult. A bajnokságban 4. lett a csapat, a kupában ezüstérmet értek el a fiúk. Hogyan értékeled a DEAC-család, illetve azon belül a kosarasok teljesítményét?
- Azt gondolom, a DEAC az az egyesület Magyarországon, ami nem ugrás, inkább robbanásszerűen fejlődik. Büszke vagyok a fekete-fehér klubokra. Idén egyébként kiemelkedik a jégkorongozók kupagyőzelme. Egy debreceni sportvezetőnek azonban nem szabad csak a DEAC-ra gondolnia. Számomra egyaránt fontos a Loki női kézilabdacsapata, az ő ezüstérmük a kupában és a focicsapat teljesítménye is, kiváltképp a visszajutás. Ami debreceni sport, annak szurkoljunk, nem szabad a kluboknak, a szakosztályoknak egymásra riválisokként tekinteni. A kosárlabdát illetően a 4. hely és az ezüst is kimagasló. A DEAC elsőosztályú kosárcsapata sosem játszott még rájátszásban. Viszont menni kell tovább és még ragyogóbb eredményekre törekedni.
- Az ezüstérem gyönyörűen csillog. A döntő azonban vereséggel ért véget, ahogy a bajnokság is. Utólag persze hatalmas sikerként emlékezünk vissza. Egy-egy kudarc esetén milyen sportpszichológiai eszközökkel tudják a játékosok úgy feldolgozni a történteket, hogy mentalitásban a következő megmérettetésen már ne érződjön a vereség?
- Ha azt nézzük, hogy Magyar Kupa ezüstöt nyertünk, az elképesztő eredmény. És most jön a de… a döntőben veszíteni mégis mindig kudarc. Az első félidőben a Falco ellen, ha azt mondja valaki, hogy másodikok leszünk, aláírom. Viszont néhány perccel a meccs vége előtt még vezettünk is. Így azért jóval nehezebb elviselni a kudarcot. Ez a vereség a rájátszásban, az Alba elleni mérkőzésen még érződött a csapaton. A döntőben mutatott formánkkal előrébb is végezhettünk volna. Ellenben a tényekkel, a történtekkel, egész egyszerűen nem lehet leragadni egy vereségnél, mindig a következő meccsre kell koncentrálni.
- Milyen változásokat tapasztaltál a debreceni kosáréletben most, hogy a szurkolók jelenléte különösen felértékelődött, majd vissza is tértek?
- Aki sportolt valaha, az tudja, hogy nincs borzasztóbb a zártkapus meccsnél. A cipők csikorgását, a játékosok beszédét hallani letaglózó élmény. A debreceni közönség visszatérténél némi lejtmenetben volt a csapat, fáradtak voltak a játékosok. Sajnos azt a lécet már nem tudták a srácok átlépni, hogy egyszerre elérte őket az elődöntő súlya, ezzel együtt pedig ráadásul a szurkolók is újra a lelátón voltak. Bízom benne, hogy a visszatérés előtti ürességet még egyszer nem kell átélni.
- Szerinted hogyan lehetne még népszerűbbé tenni a kosárlabdát Debrecenben, az ország egyik kiemelkedő sportvárosában?
- Én nem szeretnék versenyezni senkivel. Kiváló a kapcsolat a klubok között. Próbálunk egymásnak segíteni is. Mindennek a türelem az alapja. Úgy látom, a szurkolói bázis évről-évre bővebb. Majdnem ezer gyerek kosarazik nálunk, az akadémián. A járvány előtt szinte valamennyi meccs teltházas volt. A debreceni közönség azonban rendkívül igényes, ezzel pedig egyáltalán nincs gond. Az ellen, hogy a kosárközönség nálunk ül, és tapsol, semmi kifogásom, a fiatalok viszont elkezdtek egy hangosabb b-közepet kialakítani, amit üdvözlök. Ez a tábor is érezhetően egyre nő, amit nagyon jó érzés látni. Türelmetlenségre semmi ok, tényleg ki kell várni a folyamatos növekedést.
- Egy kicsit tekintsünk most el a szakmától, a munkától. Családi szinten, a magánéletedben milyen szerepet játszik a sport, a kosárlabda?
- A sport kifejezetten meghatározó. Testvéreim is kosárlabdáztak. Engem 1994-ben elkapott ez a sportág. Nagyon szeretek szurkolóként is jelen lenni a meccsen, kosarazni is, a fiaim is nagyon szeretik. Ha szerencsém van, reggelente én kelek hamarabb, ha nincs, akkor ők, és az ébresztőt a labdapattogás jelzi. Néha az esti mesét is felváltja egy-egy kosárösszefoglaló. A gyerekek kint voltak a DEAC utolsó meccsein is, a feleségem küldött egy videót, amelyen a kisebbik fiam szomorú volt, miután kiestünk, apát pedig látta elkeseredve. Loki-meccsen is szoktunk szurkolni, az NB2-es bajnoki címet együtt ünnepeltük.
- Ezúttal nyár elején és a megszokott módon, nyár végén is rendeznek Debrecenben 3X3-mas kosárlabda-versenyeket. A járvány lecsengését látva, milyen eredményt, népszerűséget vársz ezektől a rendezvényektől?
- A 2020. nyári eseményeket csaknem tízmillióan látták online. Ez hatalmas siker. Elsősorban Debrecené. A FIBA abban a pillanatban döntötte el, hogy az olimpiai kvalifikációs tornát nem rendezhetik máshol, csak itt. Egy olyan sportágról beszélünk, amit 2015-ben még pusztán utcai kosárlabdaként emlegettek. Ebből fejlődött odáig ez az esemény, hogy 2021-ben Debrecen ad otthont annak a rendezvénynek, amely arról dönt, ki szerepelhet az olimpián. Óriási érdeklődést várok, telt lelátókat. Ennek persze gazdasági hatásai is lesznek – pozitívak. Előtte szurkolunk a lányoknak Grazban. Viccesen mondtam is nekik, hogy nem szívesen látjuk itt őket, mert az azt jelentené, hogy Grazban már kiharcolták a részvételt. Igyekeztem nem beleszólni a szakmai részébe, szerintem nem is nagyon illik, inkább arra törekszem, hogy minél eredményesebben, kiemelkedőbb minőségben lehessen megrendezni ezeket a tornákat itt, Debrecenben, és, hogy a fiúk és a lányok is kijussanak. Már alig várom.
Barna Marci
Új hozzászólás