Egy hete elkezdődött a 2024-es Párizsi Olimpia, amely az újkori játékok történetében sorozatban a 33. nyári játékok. Az olimpiát övező kísérő- és megnyitóprogramok tekintetében pedig alighanem a legbotrányosabb 1896 óta.
Megszokhattuk már, hogy olimpia nincs globálisan közvetített megnyitóesemény nélkül. Ezeken a ceremóniákon rendre kigyúl az olimpiai láng, felvonják az ötkarikás zászlót, illetve egy, százmilliók által élőben követett show-val indítják útjára a versenyeket. Idáig talán valamely Super Bowl is eszünkbe juthatna, ám az olimpiai médiacirkusz idén minden eddiginél botrányosabb, szervezetlenebb énjét mutatta meg. A világot bejárta a kép, amelyen a nemi identitásukban közösséget vállaló közszereplők formázzák újra Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című legendás vallási freskóját. Ez nem csupán keresztény körökben váltott ki súlyos visszhangot, de a globális művészvilág, valamint a civil művészetkedvelők körében is meglehetősen megbotránkoztatónak bizonyult – a kép azóta lekerült a hivatalos olimpiai oldalakról, tükrözve a szervezők afféle belátását, hogy az identitásreprezentáció és a szakrális művészet ily alpári és explicit formán korántsem fér össze.
Hab a tortán, hogy a bevonulás során Dél-Korea sportolói következetesen észak-koreaiként lettek bemutatva, végül pedig a helyszínen fejjel lefelé vonták fel az öt kontinenst szimbolizáló ötkarikás zászlót. Mindezek egysége hűen tükrözi azt a szürreális, agyament és politikától, önképzavartól túlfűtött káoszt, amely Európában, valamint egyre inkább globálisan zajlik. A média pedig megalkuvást nem tűrően asszisztál ehhez.
És az olimpia még folytatódik...
Barna Marci
Új hozzászólás