A szabadság visszatértével, az élet újraindulásával jócskán megváltoztak az éjszakák. Nem csupán a természet teszi hosszúvá az estéket, hanem mi magunk is. Ki jobban bírja az efféle kimaradásokat, ki kevésbé. Az éj azonban mindig tartogat meglepetéseket. Amolyan éjsötét élményeket.
A fiatalok egyre többen indulnak útnak a késő esti órákban, hogy Debrecen minden szegletében szabadságot, felfrissülést keressenek. No, igen, a probléma csak az az apró tény, hogy a felhőtlen órákat időnként és helyenként váratlan affér, egy-egy kellemetlen, hívatlan vendég teszi rémálommá. Hiába a Hal köz különleges hangulata, a hajlékvesztett, néhány fős csapatba verődött utcalakók nem kímélik a reményteli vendégek együttlétét. Erőszakosan közelednek némi pénzt, jó szót remélve. Van, aki segít rajtuk, magam is így tettem egészen jelképes, de jó szívvel átnyújtott érmékkel – egészen addig, míg rá kellett jönnöm, hogy hozzászoknak. Miután pedig a tapasztalat azt diktálja, hogy nem kapnak erélyes fellépést, csak kérést a távozásra, egyre erőszakosabban próbálják meg akaratukat érvényesíteni.
Ha leszáll az éj, a maguk módján e szerencsétlen sorsúak is kialakítják a maguk körét. Néha, csendesebb estéken a Fórum előtti tér szinte teljesen az ő uralmuk alá kerül. Hangos vita, pár elcsattanó pofon, aki pedig elsétál mellettük, nem ússza meg, hogy ő is részese legyen az atrocitásnak, akár puszta verbális átkot elszenvedve – akaratlanul. A vegyipari árkádja alatt szokásosan alszik egy kivetett életű figura. Valószínűleg nem is tartozik zajosabb sorstársaihoz. A legfrissebb élmény mégis egy, az eddigiektől merőben eltérő tapasztalat volt. Végre elérkezett a nyár, a levegő felmelegedett, a vizsgákon túl vagyok, a hűs italok pedig még jobban esnek, mint eddig. Az ominózus esetnek ismét Debrecen legnagyobb bevásárlóközpontjának közvetlen körzete adott teret. Az éj végéhez közeledtünk a kis csapattal. Mindenkiben emlékek, az újraegyesülés örömteli mozzanatai tartották a jókedvet. Az egyik kapualjban szokatlan látvány borította be felhőtlen, akkor már jócskán felüdült elménk egét. A díszkövezett mintával épített betonon fekvő, konszolidált külsejű polgártárs egészen más volt, mint a hajléktalanok. Nem szólt, csak pihent. Vagy olyasmi. Lehet, hogy csak az EB nyitómeccsén kiszurkolta magát, és túlzottan is megünnepelte kedvencei, az olaszok győzelmét? Sosem derül ki. Némi tanakodás után hirtelen feltűnt társasága, és indulatos szavak közepette fölkelt kőpárnájáról, majd mindent kiadott magából.
Mi pedig a segítség tudatában, immár a jótett emlékével tértünk nyugovóra – persze, valamennyien saját otthonunkban. Van tehát, aki így, akad olyan is, aki pedig úgy, intenzívebben adja a világ tudtára, hogy újra az éjjeli szabadság útjára lépett. Ez talán nem is olyan nagy probléma. A felelősség egyéni jog. A valódi baj azonban az előbbiekben rejlik – az utcán élők miért tehetik éjsötétté a visszatért szabadság fényes éji pillanatait?
Barna Marci
Új hozzászólás