Nagybányán többször jártam. Belvárosa, a történelmi városmag megunhatatlan. Református temploma tornya szakasztott a Nagytemplomé, bár csak egy épült belőle.
Sajnos, körülötte mindent letarolt a román szocializmus, emelte munkásosztálya számára a panelförmedvényeket. A főtérről, a Zazar-patak hídján át a hegyoldal felé indulva, monumentális hősi emlékmű zárja le a látóhatárt. A talapzaton a dátum: 1919. január 9. Alatta tizenkilenc elesett román katona neve. Mi történhetett? – töprengtem. Sejtettem, hogy valamilyen módon kapcsolatba hozható a Székely hadosztály hadmozdulataival. Utánanéztem, s valóban, az akkor egyetlen magyar ütőképes fegyveres erő próbálta Nagybányán is feltartóztatni az Erdélyt elözönlő román sereget.
A történelemtudomány nem szereti a „mi lett volna, ha?” kérdéseket. Mégis mennyivel másképpen alakult volna az ország és Erdély sorsa, ha hadra fogható erők védték volna az ezeréves határokat. A trianoni békeszerződést is kedvezőbb feltételekkel írhatták volna alá.
Az első világháború vesztes befejezése után Magyarországnak, amikor a minden oldalról egyre bátrabban nyomuló román, cseh csapatokkal szemben leginkább szükség lett volna a haza védelmére, nem volt fegyveres ereje. A Károlyi kormány honvédelmi minisztere, Linder Béla kijelentette: „Nem akarok többet katonát látni!”. A vörös gróf és vezetése a pacifizmus oldalán állt. Naivan hitték a szavak és a békevágy erejét. A frontokról visszaözönlő katonákat szélnek eresztették, az országnak nem maradt hadra fogható alakulata.
A székely hadosztály a kivétel. Az első világháborút lezáró fegyverszünetet követően kellett egy hazához hű, erélyes, céltudatos parancsnok, aki a honvédség szétzüllése közepette képesnek bizonyult egységét zárt katonai rendben Nagyváradra, majd egyes részeit Kolozsvárra vonultatni. Ő Kratochwil Károly ezredes. Erdélyért érzett felelősségérzete nem engedte, hogy tétlenül nézze a román inváziót. Lehetetlen körülmények között szervezte meg a hadosztályt, s a többszörös túlerővel szemben vette fel a harcot. Otthonról nem kapott támogatást, sőt ahol csak lehetett, akadályozták honvédő hadakozásukat. A hátországban lefoglalták a katonai egységnek szánt utánpótlást, az alegységeknél agitátorok próbáltak lázítani. Az öntudatos székely katonák azonban kitartottak céljuk és parancsnokuk mellett. Az elképesztő túlerő ellenére a katonai egység nagyszerű katonai sikereket tudhatott magáénak. Csúcsánál két teljes hónapon keresztül visszatartották a román erőket, komoly késleltető csatákat vívtak Hadadnál, Belényesnél, Szatmárnémetinél és még számtalan helyen. A Tanácsköztársaság megalakulása lehetetlen helyzetbe hozta a hadosztályt. Szemből a románok támadtak, hátulról pedig a vörösök, csak azért, mert Kratochwil nem fogadta el a kommün irányítását, pedig a korabeli kommunista hadvezetés is elismerte, hogy míg a vörös csapatok többsége az első puskalövésre szétszaladt, addig az erdélyi fronton egyetlen ütőképes alakulat, a székely hadosztály „állta a sarat”. Végül azonban szorult helyzetükben, a szabolcsi Demecseren a tisztikar úgy döntött, hogy megadják magukat a románoknak.
Kratochwil ezredes több szállal Kapcsolódott Debrecenhez. Apja a XIX. század végén Brünnben állomásozó debreceni 39. gyalogezred őrnagya volt. Kratochwil Károly abban a cseh városban született. 1918 elejétől a 39. dandár parancsnokaként az olasz fronton vezényelte – többek között - az egység debreceni 3. ezredét. 1921-től két évig a debreceni vegyesdandár és katonai körlet parancsnokaként szolgált, már altábornagyi rendfokozatban.
A székely hadosztály harcairól számtalan helyen emlékeztek meg. Az ezredesnek szobrot emeltek Kézdivásárhelyen, Hadadon emléktábla hirdeti az osztag dicsőséges tetteit, Mátészalka felől Kocsord felé haladva, a Kraszna előtt, a vasúti és közúti híd közötti folyóparton a kocsordi csata emlékműve áll.
Az előző rendszer történelme mélyen hallgatott a székely hadosztályról. Harcaik nem illettek bele a szocialista ideába. Az utóbbi években kezdődött meg a csapat történetének részletes kutatása, tudhatunk meg egyre többet ezen alakulat egyenlőtlen, hősies küzdelméről.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás