„Mondd, te kit választanál?”

Valakinek holnap le kell győzni a sötétséget/Mondd, te kit választanál?
Valakinek holnap át kell írni a régi meséket/Ó, mondd, te kit választanál?
Valakinek holnap meg kell váltani ezt a világot/Mondd, te kit választanál?

Valakinek holnap le kell tépni magáról a láncot/Ó, mondd, te kit választanál?

Az „István, a király” c. Szörényi-Bródy rockoperában hangzik el így a gyötrő kérdés. Az ország urai választhattak István és Koppány között. Az eredmény ismert.

Április 6-án urnák elé járul nyolcmillió, választásra jogosult magyar állampolgár, egyelőre ismeretlen hányada. A kérdés ugyanaz, mint ezertizenhárom éve. Választunk. Kit? Még a voksolás estéjén kiderül. Kik, kikre szavaztak? Az maradjon az állampolgár titka. Elvégre szabad és titkos választások vannak Magyarországon.

Néhány nappal az urnához járulás előtt honfiú és- leány úgy gondolná, finiséhez érkezett a politikai a kampány. Gőzerővel győzködik a hazafiakat, plakátok borítják el az utcát, az égből is szórólapok hullnak, választási gyűlések sokaságával igyekeznek a maguk pártjára állítani, a még bizonytalankodókat.

Ha gőzt említettem, akkor az fáradt meleg pára. A győzködés is elég lagymatag. A hatalmon lévő párt kényelmes. Közvélemény kutatások szerint biztos befutók, csak a kétharmad kérdéses. A magukat kormányváltóknak kikiáltók, csak becsületből kincstári optimisták. Mintha beletörődnének az esélytelenségbe, tessék-lássék kampányolnak. A Jobbik erőlködik, de a magyarnak túl radikális, így ők sem érhetnek el átütő sikert. Mintha minden résztvevő sejtené a végeredményt, csak kötelességből kampányolnak. Nem lehet hallani választási programokról, kezdeményezésekről. A kormányváltók kommunikációja kimerül Orbán Viktor bírálatában. A Fidesz az „ország jobban teljesít”-et szajkózza. A Jobbiknak van egy-két eredeti ötlete, de az sem áll össze egy átfogó, kormányzásra alkalmas programmá. Igazat adok egyik ismerősöm megállapításának: ez egy unalmas kampány.

A parlamenti helyekért birkózó jelöltek és pártok a múltból vett klisékkel, jelképekkel próbálkoznak. Kevés az eredeti ötlet. A Fidesz egyik plakátja egyenesen időutazásra invitál. Az ötvenes években élők láthattak, olvashattak hasonlót. Narancssárga keretben áll a képviselőjelölt és magyarázza a tutit a körülötte álló tudatlan népnek, mert a jót is muszáj elmagyarázni, mert ezek az istenadta honpolgárok maguktól nem jönnének rá. A képviselőjelölt a nép tanítója pózában hirdeti az igét. Ötvenegynéhány évvel ezelőtt Rákosi pajtás, a nép nagy tanítója hasonló módon okította a szocialista tudásra farkaséhes elvtársakat.

A Jobbik egyik plakátján Vona Gábor pártelnök mutat rám. Ez a póz is hajaz egy tanácsköztársasági mozgósítóra. Ott a vöröskatona a sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmárok felé bök. Egy második világháborús plakáton a Légoltalmi Liga két tagja mutat a járókelőkre, rajta a szöveg: „Rátok is számít a Légoltalmi Liga”. A La Manche túloldalán alkották talán a legismertebb „mutogatós” plakátot. „Az országnak szüksége van rád” – a szigorú tekintetű, bajszos, ujjával a szemlélő irányába mutató Lord Kitchener alakja az első világháború legismertebb képe lett, amelyről úgy tartják, hogy több millió brit lelkiismeretét ébresztette fel és küldte az apákat és fiúkat a lövészárkokba.

MSZP-s anyagokon az előtérbe türemkedik Mesterházy Attila, az adott választási kerület képviselőjelöltje a pártvezér háta mögül bazsalyog. Ugyanígy a Jobbikon is. Üdítő kivétel a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) vezetője, Szili Katalin, aki nem tolakodik választható párttársa elé.

A szórólapok a szokásosak. A jelölt képe, egy-kétoldalnyi általánosság és kész.

Mindössze egy ötlet érdemel említést. Egy pénzszűkében kampányoló jelölt egyetlen plakátot készíttetett. Lefényképezte és feltette a facebookra. Széles ismeretségi köre okán több ezer emberhez jutott el.

A választási előkészületekre több szót nem is érdemes vesztegetni. Hasznosabb, tartalmasabb cikkek elől venné el az oldalakat.

A kampánynak azért vannak már győztesei: a papírgyűjtők, akik a jövő évi alágyújtóst próbálják a politikai szóróanyagokból biztosítani. Pedagógusok, most küldjék tanítványaikat papírért! A MÉH-be adva fedezhetnék az osztálykirándulás költségeit. Bár a parlamenti plüsshelyekért acsarkodók egy mukkot sem szólnak az oktatásról, tudtukon kívül mégis jót tesznek az iskoláknak, hiszen öntömjénezésükre annyi papírt gyártatnak, hogy több ezer nebuló országjárását teszik lehetővé.

                                                                                 Somogyi Ferenc