Már Arany János is írt az elidegenedésről a Híd-avatás c. balladájában. A polgárosodó társadalom tagjai egyre inkább elkülönültek egymástól, felszámolták kapcsolataikat, magányos farkasokká váltak.
A költő maga is hangoztatta: plebejus szemléletével tudatosan elkülönül a dzsentri világtól. Aranyra különben is jellemző volt a visszahúzódó, zárkózott életmód. Az elmagányosodó ember egyedül próbálkozik érvényesülni, problémáit megoldani. Azok azonban gyakran meghaladják tudásukat, erejüket. A megoldatlanság frusztrációja, a kilátástalanság gyakran vezetett öngyilkossághoz. Más okok mellett nem véletlen, hogy Magyarország világelső volt az ezer főre kivetített öngyilkosságok tekintetében. Az elidegenedő ember elfelejti a közösséghez, csoporthoz tartozást kifejező „mi” fogalmát, Helyébe az „én” lép. Az „én” az egoizmust jelzi. Babits Mihály: Lírikus epilógja c versében magáról ír. Egoizmusában képtelen haladni, önmagán túllépni. Megreked, segítséget nem tud, vagy nem akar kérni.
„Csak én bírok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.”
Az egyhelyben topogás feszültség forrása.
„…Vak dióként dióba zárva lenni
S törésre várni beh megundorodtam.
Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm…”
A haladás, fejlődés elmaradása torzítja a személyiséget, az akarás pedig görcsössé teszi. Az eredményhajhászás érdekében felrúgja a szabályokat, semmibe veszi embertársait. A lényeg: neki jó legyen, érvényesülhessen, a többi nem érdeke.
Hány és hány ilyen földi halandó futkározik e planétán? Mindenütt megtalálhatók: sorban, buszra, liftre várakozva.
Biztos megfigyelték, hogy ha kialakul egy sor (pénztár, közlekedési lámpa), mindig akad, aki képtelen a sorát kivárni, ügyeskedik, tolakodik, trükközik.
Autóbuszmegállóban gyakori jelenet a tolakodás. A várakozók meg se várják a leszállókat, nyomulnak felfelé, hogy aztán lecövekeljenek az ajtónál, miközben az utastérben bőven volna még hely.
A liftnél hasonló a helyzet. Nem engedik a kiszállókat, igyekeznek befelé. A felvonóban az ajtónál ácsorognak, pedig a legfelső emeletre tartanak. Az istennek sem mozdulnak, amikor mások korábban kiszállnának, sőt zokon veszik, ha szólnak.
E három, életből merített eset mindegyike ugyanazt példázza: az egoista mentalitást, vagyis nekem jó legyen, a többi meg le van ejtve.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás