A gyerekes családok fele éhezik

Budapest, 2014. június 2., hétfő (MTI) - A Gallup közvélemény-kutató OECD-tagországokban végzett felmérése szerint Magyarországon a gyermeket nevelő családok közel fele éhezik - mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a szocialista Bangóné Borbély Ildikó.

Az ellenzéki képviselő úgy fogalmazott: a kormány trükközhet a statisztikákkal, de ebben az esetben közvetlenül az embereket kérdezték meg, és a válaszokból az derült ki, hogy a gyermeket nevelő családok 47 százaléka volt már olyan élethelyzetben, amikor nem tudta megvenni a szükséges élelmiszereket.

„Nem stadionokra kellett volna költeni a pénzt, hanem arra, hogy Magyarország egyetlen polgára, egyetlen gyermeke se éhezzen” - üzente Bangóné Borbély Ildikó Orbán Viktor miniszterelnöknek.

Hozzátette, hogy a kedvezőtlen folyamat folytatódni fog, mert a kabinet a konvergenciaprogramban a következő három évben közel 600 milliárd forintot kíván kivonni a szociális ellátórendszerből.

A politikus feltette a kérdést: miért nem lehetséges, hogy az állam az év minden napján egyszer biztosítson meleg ételt legalább a hátrányos helyzetű gyermekek számára? Felszólította a Fideszt, hogy „az éhezés és a szegénység terén ne az legyen a programja, hogy folytatjuk!”

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.