A devizahiteleket még az idén kivezetik

Budapest, 2014. július 7., hétfő (MTI) - Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a devizahiteleket még ebben az évben kivezetik a hazai pénzintézeti rendszerből.

A miniszter hétfőn az M1 Ma reggel és a Kossuth rádió 180 perc című műsorában is beszélt arról, hogy az Országgyűlés pénteki döntésével a Kúria határozatának első részét vezették át a magyar jogrendszerbe, így már látszik, hogy az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítás, illetve kamatemelés kérdésében mi a törvényi szabályozás.

Ez még nem jelenti azt, hogy az intézkedések második és harmadik része, tehát az elszámolás és a forintosítás is megtörtént volna, erre szeptemberben, illetve várhatóan október-november körül kerül sor - hangsúlyozta Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter emlékeztetett arra, hogy  a bankoknak most kell majd az árfolyamrést visszaszámolniuk a jegybank deviza-középárfolyamára, és ez alapján meghatározni, hogy mennyi pénz jár vissza az ügyfeleknek. Ettől eltérő kérdés az egyoldalú kamatmódosítás, illetve annak visszaszámolása.

Egyelőre még nem lehet pontosan megmondani, hogy egy-egy ügyfélnél ez hány százalékos törlesztőrészlet-változással járhat, de abban biztos, hogy jelentősen csökkenni fognak a törlesztőrészletek - fogalmazott a miniszter.

Varga Mihály közölte: nem jó megoldás, amit a bankszövetség javasol, hogy tegyék kötelezővé az árfolyamgátat. Olyan megoldást kell alkalmazni, amelynél az ügyfél érzi - vagy a törlesztőrészletének csökkenésén, vagy a számlájára érkező összegen -, hogy tisztességes elszámolás történt, ennek a formáit kell kialakítani őszre.

A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a Kúria jogegységi döntése érintette a forinthiteleket is, mert azok esetében ugyanolyan tisztességtelen módon jártak el bankok a kamatmódosításoknál.

A nemzetgazdasági tárca vezetője ugyanakkor hozzátette: a törvény rendezi azt is, hogy a bankok bírósághoz fordulhatnak, ha úgy gondolják, hogy tisztességesen jártak el. Azt azonban szerették volna elkerülni, hogy elhúzódjanak a perek, ezért szűk határidőket állapítottak meg, így várhatóan ezek az eljárások is lezárulnak október végére, november elejére.

Varga Mihály úgy fogalmazott: korainak tartja még azt a kérdést, hogy mekkora összeget jelentenek az intézkedések a bankoknak.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.