Befejeződött a parkerdő felújítása a debreceni Nagyerdőben

Debrecen, 2014. augusztus 5., kedd (MTI) - Befejeződött a parkerdő felújítása a debreceni Nagyerdőben, a teljes beruházás 2,6 milliárd forintba került - jelentette be a város fideszes polgármestere kedden, a projektzáró rendezvényen a helyszínen.

Kósa Lajos elmondta: az Európai Unió és a kormány 2,1 milliárd forintos támogatását az önkormányzat 500 millió forinttal kiegészítette, így olyan parkosítási munkákat is megoldottak, amelyek eredetileg nem szerepeltek a projektben.  A Komplex gyógyhelyfejlesztés a debreceni Nagyerdő parkerdejében elnevezésű projekt eredményeként teljesen megújult "a város zöld szíve" - jelezte Kósa Lajos.  Felsorolása szerint teljesen felújították a Nagyerdei Szabadtéri Színpadot, megújult és kibővült a Békás-tó és környéke, játszóteret, kondiparkot és aktív tanösvényi zónát is kialakítottak a Nagyerdőben.

Kósa Lajos megemlítette, hogy az új Nagyerdei Stadion melletti Csónakázó tó helyén mélygarázst építettek, fölötte kétezer négyzetméteres vízfelületet, és az országban egyedülálló, úgynevezett ködszínházat alakítottak ki.  Utóbbiban váltakozik egy 35 méteres vízoszlop és egy 30x10 méteres felületű, legyező alakú vízpermet, amelyet fényjátékok, illetve a permetre vetített egyedi animációk tesznek különlegessé - magyarázta Kósa Lajos, aki kedd este átadta a megújult parkerdőt a debrecenieknek.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.