Most, hogy ilyen nagyszerű, nyárra emlékeztető idő jár felénk, bátran megosztom az olvasóimmal a balatoni nyaralással kapcsolatos utolsó kalandomat.
Minden évben legalább egyszer a magyar tengernél pihenünk. Nem csak azért, mert belátható közelségben leledzik, hanem azért is, mert visszatérő vendégként már ritkán ér minket nem várt kellemetlen meglepetés. Idén sem volt ez másképp. Az eltelt bő egy hét alatt tökéletesen kipihentük magunkat. Mielőtt végleg magunk mögött hagytuk volna a Balaton látképét, és ráhajtottunk volna az M 7 aszfaltjára, egy különleges kéréssel fordultam a családomhoz. Itt, Balaton északi csücskén a vasutas üdülőben nyaraltam kis úttörőként, szüleimmel minden évben. Apám révén anyámnak és nekem is volt vasutas arcképes igazolványa, amely ingyenes vasúti utazási lehetőséget biztosított számunkra az egész ország területére. Igaz, csak másod osztályra. Itt volt az alkalom, hogy hazafelé, útvonalunkról letérve, negyven év után újra láthassam a vállalati üdülőt, amely oly sok örömöt szerzett nekem, annak idején. Igaz, már abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán funkcionál még az intézmény. A modern kor vívmányának köszönhetően (GPS) hamar megtaláltuk az üdülőt. A kocsiból kiszállva, megdöbbenve tapasztaltam, hogy minden olyan, mint régen, csak egy kicsit lelakottabb. Az udvaron gazos, elhanyagolt környezetben a régi strandokról jól ismert fém asztalok álltak. Az asztalokból kopott „algidás” napernyő nőtt ki. Körülötte négy fémvázas szék. Az udvari bútorzat színvilágát, az a zöld olaj és zománcfesték elegye képezte, amely bármely más vasúti miliőben vagy száz éve jelen van. Az apartman jellegű faházak beton lépcsői omladoztak. A gondnoki lakás szúnyog hallójánál is megkezdődött a hanyatlás. Az udvarra nem sikerült bejutnunk, mert hirtelen elénk ugró testes gondnok asszony megtiltotta ezt. Annyit azért sikerült kiszednem belőle, hogy a vasút a kétezres évek elején privatizálta a nyaralót, és azóta magánkézben van. - A környéken a mi szállásáraink a legolcsóbbak – mondta zárásként a rendre felügyelő asszonyság. Otthon ránéztem egy internetes szállásközvetítő portálra. Kíváncsi voltam, milyenek a megszállt vendégek visszajelzései. Vajon ők is megtalálták az egy hét boldogságot? Fontosnak tartom kijelenteni, hogy az alábbi hozzászólásokhoz, egy betűt sem raktam hozzá. Ez maga az élet, a magyar valóság.
„Gyakorlatilag megérkezésünkkor haza akartunk fordulni, mikor megláttuk a szobákat, lepukkant, dohos szobák, a WC iszonyatos büdös, a csapok többnyire nem működnek vagy folynak alul, egy hűtő van az összes vendégre. Csak azért maradtunk, mert persze az előleget, amit befizetünk, nem kaptuk volna vissza, és csak aludni talán jó lesz...
A képek valószínű nem most készültek. Ez egy nagyon szuper hely lenne, ha költenének a felújítására, korszerűsítésére. Úgy néz ki, hogy itt 20-30 éve megállt az idő. Szekrényekbe sem mertünk bepakolni, mert penészesek.”
Pozitív: „A személyzet kedves és segítőkész.”
„Személyzet: folyton dohányzik mindenki orra alá, nem takarít rendesen. A hirdetéssel ellentétben wifi nincs, tűzifa nincs. Ha reklamálsz, kaphatsz szétvert bútort tüzelő gyanánt. Konyhai felszerelés nulla, a személyzet szerint, aki nyaral, ne főzzön. Inkább nem is... Mert, a gáz ezerrel szivárgott, mikor a bátrabbak főzni kezdtek. A budi elrettentőbb, mint a falusi pottyantós, és büdösebb is. A szoba és a bútorok penészesek, a mosdók használhatatlanok. A konyhát estére bezárják az ételeiddel, hűtött itallal együtt... pedig oda csak vinni lehet. A kitöltött adatlapok az étkezőben hevernek akár közkincsnek is tekinthetik (adatvédelem nulla). Sokan visszafordulnak annak ellenére, hogy kifizették a teljes összeget. A vonatok pont az üdülő mellett robognak el menetrend szerint. Nagyon belerondított a nyaralási képbe.”
Pozitív: „Túléltük.”
„Koszos és büdös szobák, illetve használhatatlanul mocskos konyha. Nincs wifi és használható tv. A vonat közvetlenül mellette közlekedik. A személyzet ott tartózkodásunk alatt minden este bulit tartott, estétől reggelig szólt a cigányzene, és kiabálás. Nem törődve azzal, hogy 9 éves kisgyerek is van velünk. Távozásunk reggelén 7 órakor verték a fazekakat és kiabálták, hogy hagyjuk el a szállást, amit tudtommal 10 óráig kellett volna megtenni. Ezen kívül nem lett volna rossz hely, a retróval nem is lett volna bajunk, de ez felháborító.”
Pozitív: „Közel a fizetős strand.”
„Velünk akármilyen barátságos is volt a személyzet, sajnos azt kell mondanom, ők nem erre a helyre valók! Ugyanis az esetleges legkisebb problémára, panaszra is ingerülten, nem vendéglátókhoz méltóan reagáltak. Ottlétünk alatt tolmácsként is közreműködtünk, ugyanis semmilyen idegen nyelvet nem beszéltek, ami szerintem elvárható lenne egy balatoni üdülő vendéglátóitól...”
Pozitív: „A gondnok velünk szemben nyújtott barátságossága és segítőkészsége élvezetesebbé tette az ittlétünket. Mi nem tapasztaltunk pókokat, bogarakat a szobánkban. A pénzünkért úgy gondolom, megfelelő ellátásban részesültünk. Aki csendes, nyugodt környezetre vágyik, ahol tudja kicsit hanyagolni a mindennapok „luxusait”, annak tudom ajánlani a helyet.”
„Mindenütt mocsok, a konyha ragad a zsírtól, hideg vízzel lehet mosogatni, a szobák koszosak, dohosak. Az ágynemű rongyos. A vonat a kerítés mellett megy el, elég sűrűn. A gondnok egésznap részeg. Megérkezéskor többet kérnek, mint amiben a foglaláskor megállapodtunk.”
Pozitív: „Amikor 2 nap után eljöttünk visszaadták a pénzünket.”
„Igénytelenség a köbön! Kerékpárral igen nehezen megközelíthető! (Főleg, ha csomagot is szállítasz!) A tisztaságot még hírből sem ismerik! Olyan Zimmer feris hangulat, valamikor a 70-80-as évekből itt maradt ez az üdülő, azóta nem történt semmi fejlesztés! Kosz, mocsok, áporodottság! A gondnok és a kolléganője nem ellenséges ugyan, de nem egy üdülő vezetésére valóak! Alkalmatlanok a feladatuk ellátására! 30-40 éves felszerelés, tiszta Kádár korszak! (a szekrényben a „Házirend” előírja, milyennek kell lenni a jó szocialista erkölcsű embernek!) Itt mégegyszer nem fogunk megszállni, még akkor sem, ha fizetnek érte!”
„Nem volt pozitív tapasztalat.”
„Tiszta, de dohos szobák, vérfoltos párna fogadott. Gondoltam estig kiszellőzik, egy éjszakát kibírunk a gyerekekkel. Délutáni kirándulásból 4-5 között visszaérkezve, lezuhanyozni melegvíz híján nem, de mosakodni is csak jéghideg vízben lehetett. Este értünk újra vissza a szálláshelyre, a közös étkezőben és udvaron töksötét, mert világítás nem volt. Ekkor döntöttünk úgy, hogy nem maradunk még arra az egy éjszakára sem. Bár aztán a gondnok valahogy mégis produkált az étkezőbe áramot, de elhárította a felelősséget, és hogy ha gondom van, hívjam én a főnököt. Nem így kellene hozzáállni, persze a szállást előre ki kellett fizetni, számlát nem kaptunk, de még másnap egy sorryt sem, pedig email, telefon meg volt adva a bejelentőn. Másnap a szülinapom volt. Balatoni programunk volt, ezért gondoltuk, hogy lenn alszunk. Egyedülálló anya vagyok, a két 12 és 13 éves gyerekemmel máshol kellett töltenünk az éjszakát, nem volt jó móka, még nekik sem. SENKINEK NEM AJÁNLOM! Ja, és minden ruhaneműbe, törölközőbe beleette magát a szoba dohos szaga, mindent mosni kellett kb. 7-8 órás tartózkodás alatt átvették a szagokat.”
Pozitív: „Könnyen megközelíthető, közel van a part”
Szálláshely válasza:
Összességében sajnáljuk, hogy rosszul érezte magát - de higgye el, mi is! Főleg Ernő, a gondnok. Beteg, sánta öregember. Miért tetszett hozzá vágni a kulcsot? Miért uszította rá a kutyát, aki megharapta Ernő amúgy is rossz lábát? És egyébként is, miért állít valótlanságokat? (vérfoltos ágynemű.) Jelzem, Ernőnek még mindig fáj a lába a kutyaharapás miatt, kérdésünk, hogy a kutya be volt-e oltva? Mert ha nem, akkor szegény Ernő azon kívül, hogy Ön megalázta, a lelki sérüléseken kívül még egy kedves veszettséget is a magáénak tudhat.
dalnoky
Új hozzászólás