Debrecenben a Szent Anna utcai templom mészkő lépcsőjén egy öreg koldus ült. Két lába közt egy kockás zsebkendő volt kiterítve. Rajta négy-öt pénzérme pihent. A nadrágzsebemben találtam egy kis aprót. Nem volt sok, talán kétszáz forintnyi. A koldusnak adtam.
Ekkor egy női hang szólalt meg mögöttem: – Kár a pénzért, úgyis szeszre költi.
Nem reagáltam. Nincs jogom ítélkezni mások élete fölött. Ráadásul, a sors hoz néha meglepő fordulatokat.
A következő igaz történet főszereplőjét, nevezzük Tamásnak. Szakmáját tekintve, személyfuvarozó, azaz taxis. Tamás épp egy esti műszakot nyomot a budapesti éjszakában, amikor egy félórás drosztolás után fuvarra küldte ki rádión keresztül a diszpécser. Alighogy kikanyarodott a négysávos útra, hirtelen jobbról átrohant előtte két fekete macska. A gumik csikorogtak, Tamás meg káromkodott egy nagyot. Nem azért, mert babonás volt, csak éppen nem szeretett volna új ködlámpákat venni a Mercire. A megadott címre végül is nem jutott el, mert az egyik kereszteződésben, a piros lámpánál, egy hétrét görnyedt kismama kocogtatta meg az autó szélvédőjét. Arra kérte Tamást, hogy ha Isten ismer, sürgősen vigye be egy kórházba, mert elfolyt a magzatvize, és félő, hogy itt fog megszülni a járdaszegélyen. Tamás boldog családapaként már túl volt két „apás” szülésen, mégis rendesen kiverte a víz, amíg a kórházhoz ért. Rutinos taxisként a szülészet főbejáratánál állt meg. A kismama kérdésére, hogy mennyivel tartozik a fuvarért, Tamás csak annyit válaszolt: - Semmivel. Az a lényeg, hogy egészséges legyen a baba. Viszont adok egy névjegykártyát. Kérem, értesítsen, hogy fiú vagy lány lett a gyerek.
Teltek múltak a napok. Tamás már feledte is az esetet, aztán egy keddi napon, ahogy benyitott a hatodik emeleti panellakásukba, felesége már az ajtóban fogadta. Zsóka szemei vörösre voltak kisírva, és csak ennyit mondott: - Hogy teheted ezt velünk? Ha rám nem is, de legalább a gyerekekre gondolhattál volna, amikor kurválkodol! Tamás értetlenül vette fel az összegyűrt borítékot, amit az asszony a lába elé dobott. A kerületi bíróságról jött levél. Apasági keresetet nyújtott be ellene egy Koncz Éva nevű nő. Tamás hiába bizonygatta, hogy soha életében nem is hallott még ilyen nevet, Zsóka nem állt vele szóba. Eljött az első meghallgatás napja. A keresetet beadó nő nem jelent meg a tárgyaláson. Szembesítés gyanánt a bíró a felperesről egy fotót mutatott. Legnagyobb meglepetésre a képen az a kismama volt látható, akin Tamás önzetlenül segített. A bíró a meghallgatta Tamás elbeszélését is, aki az apasággal kapcsolatosan mindent tagadott. A bíró javaslatára Tamás sperma és DNS vizsgálatnak vetette alá magát, hogy kiderüljön az igazság.
Ennek ellenére Tamást otthon már az üres lakás várta. Zsóka a két gyerekkel, az öt éves Emmával és a nyolc éves Tomikával az anyjához költözött Budaörsre. A búcsúlevélben a felesége leírta, hogy ezek után már nem tud Tamással együtt élni, mert így még senki nem alázta meg az életben. Meg hogy egy héten belül beadja a váló keresetet az illetékes bíróságra. A orvosi vizsgálatok eredményeire egy hetet kellett várnia. Addig Tamás képtelen volt dolgozni. Bezárkózott a lakásába, és óriási mennyiségű alkohollal tompította az agyát, miközben a tévében a National Geographic csatornát bámulta.
A DNS Diagnosztikai Centrumban kedd délelőttre ígérték az eredményt. A hatvanas éveit súroló professzor a szobájában fogadta. Udvariasan hellyel kínálta. Tamás elhelyezkedett egy süppedős bőrfotelbe, a professzor íróasztalával szemben. – Nézze, kedves uram! Jó hírt, és egy kevésbé jót is kell közölnöm önnel. Az ön eredménye egyértelmű információkat tartalmaz. Az apaság valószínűsége 0 százalék az ön esetében. Tehát, nem lehet a vitatott gyermek biológiai apja. Ilyenkor a leletre jogszabályi előírások miatt ezt írjuk rá a „vizsgált személy apasága egyértelműen kizárható”. A nem annyira jó hír, az hogy az ön spermái száz százalékig életképtelenek. Az ön esetében ez egy született genetikai rendellenesség, mert a szervezete saját spermiumaival szemben ellenanyagokat termel, és ezért meddő. Ilyenkor az ondóban egyáltalán nincs spermium.
- Ez, képtelenség! Hiszen két gyermek apja vagyok - pattant fel a fotelből Tamás.
- Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de a tudomány mai állása szerint ön egész életében vaktölténnyel lövöldözött.
Tamás Zsókával aznap délutánra beszélt meg egy találkozót a közös, volt lakásukban. Három dologról kellett volna közösen megállapodniuk. A vagyonmegosztás, gyermekelhelyezés és a tartásdíj mértéke. Ellenkező esetben megkezdődik a bíróság előtti gusztustalan, többéves sárdobálás. Zsóka késett. Tamás idegességében egyre többször töltötte tele vodkával a feles poharat. Zsóka köszönés nélkül lépett be a nappaliba. Nem csengetett, hiszen még volt kulcsa a lakáshoz.
- Mielőtt egyezkednénk a dolgainkról, kérdezhetek valamit? - Indította beszélgetést Tamás.
- Persze! - mondta Zsóka dacosan. - Kérdezz csak bátran!
- Ki a két gyermekünk igazi apja? - Kérdezte sziszegve Tamás.
Zsóka egy pillanatra elgondolkodott, hogy van-e értelme tovább hazudni. Végül úgy döntött, őszintén válaszol: - Most már úgyis mindegy. - Te évekig nem tudtál nekem gyereket csinálni. Bezzeg a legjobb pecás haverod, a földszintről, a Sanyi! Ő egyből kettőt is összehozott nekem…
Tamás ekkor ütötte meg teljes erőből Zsókát. A nő eszméletét vesztve, mint egy rongydarab, fejjel ráesett a vas radiátor éles szélére. Zsóka ezután még három hónapig feküdt kómában, a kispesti kórházban. Amikor magához tért, akkor tudta meg, hogy maradék életét tolószékben fogja tölteni. A bíróság a körülményeket figyelembe véve, két év felfüggesztettet szabott ki Tamásra. A gyerek nevelését Zsóka anyja kapta meg, aki, egyben a lebénult lányát is ápolhatta. Tamás vasárnapi apukaként még látogatta a gyermekeit egy ideig. Ám az ellenszenv, amit az anyósa és a volt felesége ellene táplált, hamar leszoktatta a hétvégi látogatásokról. Elmondták öt minden féle alkoholistának, ráadásul a gyerekeket is ellene fordították.
Ami igaz az igaz, Tamás egyre többet ivott. Lassan felemésztette mindenét. Egy reggel arra eszmélt, hogy egy híd alatt alszik, ágyneműje hullámpapír. Utoljára, amikor láttam egy külvárosi kereszteződésben, egy botra támaszkodva sántikált a zöldre váró autók között.
Fagyos november közepét írtunk. Kabátja szakadt volt. Ápolatlan, loboncos haja csomókban állt. Szemében a kilátástalanság. Koszos, ujjatlan kesztyű volt a kezén.
Azt nyújtotta szégyellősen azért a pár forintért, amit a kocsi hamutartójából bányásztam ki.
dalnoky
Új hozzászólás