A DVSC női kézicsapatának európai kupamenetelését a kilencvenes évek derekáig elveszített finálék szegélyezték. Mígnem ötödik nekifutásra, 1995. május 7-én Köstner Vilmos együttese elhódította az EHF-kupát.
Borók Rita, Csapó Erika, Csirinyi Csilla, Deák Melinda, Halcsik Ildikó, Horváth Beáta, Horváth Ildikó, Jeddi Mária, Katkó Andrea, Nyilas Tünde, László Krisztina, Rozsos Krisztina, Sándorné Sipos Éva, Irina Szamozvanova, Szász Mária, Szopóczy Brigitta. Virincsik Anasztázia, Zupkó Judit. Az idősebb cívis drukkerek vélhetően kívülről fújják a teljes névsort, de a legnagyobb helyi ikonok a fiatalabbak számára is ismerősek lehetnek. Ott van például a szereplési rekorder beálló, Nyilas Tünde, aki tizennégy idényt húzott le piros fehérben. De említhetnénk a Szopóczy Brigitta-Irina Szamozvanova kapusduót, vagy a két legendás balkezest, Jeddi Máriát és Borók Ritát – habár utóbbi ennek a sikernek még nem volt kulcsszereplője.
Egyfajta kapocsként pedig feltűnik a sorban a klubtörténet legeredményesebb gólvágója, Csapó Erika is, aki már a nyolc évvel korábbi, verhetetlen bajnokcsapatnak is alappillére volt, egyfajta átmenetet képezve a legendás együttesek között. S ha már átmenet: Köstner Vilmos tovább építgette elődje, az akkor már szakmai igazgatóként tevékenykedő Komáromi Ákos örökségét. A kilencvenes évek Lokija éppoly eszeveszett tempóban robogott, mint a többek között Tóth Rózsa, Nagy Zsuzsa, Szilágyi Katalin, Szántó Anna, vagy épp Tóth Ildikó nevével fémjelezett bajnoki aranyérmes garnitúra.
A ’94/95-ös évad EHF-menetelés előtt azonban valamiféle átok ülhetett a hajdúsági kéziseken, hiszen kilenc év alatt négy nemzetközi döntőben is szertefoszlottak az előbb IHF-Kupa, majd KEK, később EHF trófeájának elhódításáról szőtt álmok. Ha ez nem volna elég, a Fortuna úgy rendezte, hogy a Viborg, majd a Radnicski Belgrád elleni fináléban is idegenben lőtt kevesebb gólja miatt maradt alul a Vasutas.
Persze tudtuk jól, előbb-utóbb átbillen a mérleg nyelve, hiszen sikeréhes és sokra hivatott társaság verődött össze, a várost pedig valóságos kéziláz kerítette hatalmába. A hadjárat első csatáit könnyedén vette a DVSC. Előbb luxemburgi, majd török ellenfelet ütött ki kettős győzelemmel, majd a román Zalau sem okozott fejfájást, összesítésben öt találattal bizonyultak jobbnak Köstner mester tanítványai. A célegyenest jelentő elődöntőben már sokkal nehezebb feladat tornyosult a lányok előtt, ugyanis a német válogatottak sorát felvonultató, világklasszis Camilla Andersent is soraiban tudó Buxtehude együttesét kellett legyűrni. Bár az első mérkőzésben nagy erőfeszítések árán kivívott hazai döntetlen nem sok jót sejtetett a visszavágóra, Németországban is ikszre végeztek a csapatok, és mivel a lokista lányok többször vették be ellenfelük kapuját idegenben, mint tette ellenfelük a Hódosban, ők léphettek a Bakkelagets Oslo elleni döntőbe.
A norvég bajnokkal szembeni első felvonás imponáló DVSC-fölényt és nyolcgólos Vasutas-diadalt hozott Debrecenben. Csapó Erika és a tavalyelőtt fájdalmasan korán elhunyt Sándor Csabáné Sipos Éva vezérletével: a csapat huszonkét találatából tizenhármat ők jegyeztek. A trófeát azonban Norvégiában kellett elhódítani, egészen különleges körülmények közepette. Az együttesek a Gjövik nevű, hegybe vájt csarnokban feszültek egymásnak, mintegy hétezer skandináv fanatikus előtt. A hazaiak ki is használták sajátos pályájuk előnyeit, és a második félidőben ledolgozták hátrányukat. Fél perccel a vége előtt mínusz nyolcnál támadott a Loki, el is vették a labdát a sípmesterek, adva egy utolsó lehetőséget a vendéglátóknak, ám ők a maradék másodpercekben már nem tudtak csodát tenni. A szeszélyes sors pedig az idegenbeli gólok eloszlásával ezúttal (is) a DVSC-nek kedvezett, amely története során először felülhetett az európai sorozat trónjára.
A hosszú és küzdelmes út végén pedig következhetett a fieszta: a lányokat leírhatatlan rajongás várta haza, no meg szurkolók ezrei a repülőtéren. A nagyszerű gárda egy évvel később aztán megismételte a katartikus bravúrt, amely azóta sem került kézzelfogható közelségbe. Persze, látva a klub fejlődését, és ismerve a debreceni kézilabda szereplőinek elhivatottságát, nem zárható ki, hogy egy napon újra dicső diadallal zárul az európai ostrom. Az egyik ilyen szereplőt történetesen Köstner Vilmosnak hívják.
Tóth Sándor
Új hozzászólás