Zergevállalkozás a várrom falain

Szulyó várának maradványa

Észak-nyugat Szlovákiában, Zsolna közelében található Szulyó várának romja. A Rohács csúcsra emelt erődítmény a szomszédos ország legmegközelíthetetlenebb építményei közé tartozik.

Valószínűleg a husziták építették a XV. században. Két önálló részből áll, amelyek között jelentős a szintkülönbség. Az összeköttetést sziklába vájt alagúttal oldották meg. Az erődítésnek a történelemben nem sok szerepe jutott, ezért tulajdonosai elhanyagolták. Az 1703-as földrengés megpecsételte sorsát.

Megközelítése Szulyóváralja felől a zöld jelzésű tanösvényen, majd vissza szintén a zöldön, amelyik becsatlakozik a pirosba és vezet le a községbe.

Alaposan gondolják meg, akik megmászására vállalkoznak! Mindössze 688 m magassága könnyelmű kijelentésre, elhatározásra csábíthat. A tanösvény megnevezés megint becsapós, azaz azok induljanak útnak, akik keresik a kihívásokat, teljesítőképességük határait, szükségük van egy nagy adag adrenalin fröccsre.

A túra mindössze 6 kilométer hosszú, de a szintkülönbség 600 méter (oda-vissza). Egy egyszerű hegyről van szó: a túrázók felfelé csak felfelé kapaszkodnak, lefelé meg lefelé, nincsenek egyenes szakaszok, nem hullámzik a terep. A zöld jelzés a falun túl egy panzió melletti parkolóból indul. Már az első métereken kemény kapaszkodás lohasztja az akaratot. Az akadályt gyökerekbe kapaszkodva, négykézláb, egymást segítve lehet leküzdeni. A továbbiakban még számtalanszor hasonlóképpen muszáj eljárni. Az út során többször bizonyítható az evolúció menete, ahogy az ember a mászásból felegyenesedve, két lábon kezd járni.

Útközben két szirtre is vezet a zöld. Két ok miatt is érdemes megállni: erőgyűjtés okán, másrészt páratlan a kilátás. A megerőltető mászás öröme a csúcs közelében teljesedett ki. Sziklákba vésett peremeken, vaskarika kapaszakadók segítségével biztosított a haladás. A vár előtt még 50 méteres meredek nehezíti a feljutást. Az ötven százalékos emelkedő gyökerekbe kapaszkodva küzdhető le.

A várból kevés maradt meg. Néhány falrészlet kivehető, a többit visszahódította a természet.

A visszaút kezdete az addigiaknál is nehezebb. Sziklákon átgázolva, vaslétrákon lépcsőzve, korlátokba kapaszkodva araszolhatnak a lejutni szándékozók (az útrész nehézsége miatt sokan inkább visszamennek azon az úton, amelyen feljutottak). A Rohács kőszirtjeinek aljába érve az ösvény valamennyivel lankásabbá válik, majd nem sokkal később betorkollik a piros jelzésbe. Onnan enyhén ereszkedő sétával érhető el Szulyóváralja.

A túra 2,5 óra időtartamú, igazi, erőt próbáló, remek élményt nyújtó gyaloglás. A túrázók, a sziklákon kapaszkodás közben gyakran gondolnak a zergékre. Sóhajtoznak:

- Milyen jó nekik! Mennyire könnyen veszik azokat a hegyi akadályokat, amelyeken az ember csak erőlködik.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.