Zárkavita - BÖRTÖNTÖRTÉNETEK

- Ez nem tetű, hanem tarantoló pók – állította a dilinyós.

- Te, lüke! Nem tarantoló, hanem tarantella! – helyesbített a zárkafelelős (helyesen: tarantula -  a szerző).

- Jó, akkor tarantella – egyezett bele a letromfolt.

- Ez még nem is látott olyan pókot, különben nem keverné össze a tetűvel – vihogott a zárka harmadik lakója.

- De, láttam egy könyvben! – sértődött meg a kioktatott. – Azért tudom, hogy az ágyadon tara…, taratoló…

- Tarantella – helyesbített újra a zárkafőnök.

- … szóval olyan pókot láttam már.

- Azok tetűk voltak – szögezte le a negyedik, eddig csak a vitát figyelő zárkatárs.

Szó, szót követett. Mindketten egyre emelkedettebb hangon érveltek. Amikor a negyedik a fiú észbeli beszűkülésére tett megjegyzést, annál elszakadt a cérna. Ököllel rontott sorstársára. A megtámadott kemény ütéseket kapott volna, ha a zárkafelelős le nem taglózta volna a dilinyóst.

A leütéssel a zárkafelelős a vitát befejezettnek nyilvánította. Egy pohár vízzel fellocsolta a padlón aléltan heverőt, a rend kedvéért még megfenyegette, aztán mind a négyen a légtérben keringő legyek bámulásába mélyedtek. Azokat legalább ismerték.

                                                                                                       Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.